1891-ben született írónak egyetlen novelláskötet,a Sátániáda jelenhetett meg életében. Folyóiratban is csak A fehér gárda című regényét közölték le. Darabjait, vígjátékait - mint A Turbin család napjai, a Zojka lakása, a Bíborsziget, a Képmutatók cselszövése (Moliére), vagy a Menekülés, és a Puskin utolsó napjai – néhány előadás után levették a műsorról vagy be sem mutatták. Csak évtizedekkel halála után láthattak napvilágot, akkor is eleinte csak folyóiratokban, legjelentősebb prózai munkái: a világhírt jelentő Mester és Margarita, a Kutyaszív, a Moliére úr élete, és az önéletrajzi ihletésű Színházi regény.
„Ezt a darabot kivétel nélkül az egész szovjet kritika „tehetségtelen, gyámoltalan, nyomorúságos” jelzőkkel illette, és „forradalomellenes gúnyiratnak” minősítette. (…) Micsoda tehát a Bíbor sziget? Nyomorúságos, tehetségtelen darab, vagy szellemes röpirat? (…) A Műsorpolitikai Bizottság verdiktjét szajkózó szovjet sajtó azonban a forradalomról szóló gúnyiratnak, pasquillus-nak minősítette. A pamflet azonban nem pasquillus, a Műsorpolitikai Bizottság pedig nem a forradalom. Amikor viszont a német sajtó azt írja, hogy a Bíbor sziget „az első szovjetunióbeli felhívás a sajtószabadságra, igaza van. Ezt elismerem. A cenzúra elleni harc – bármiféle hatalom bármiféle cenzúrájáról légyen is szó – írói kötelességem, amint a sajtószabadság hangoztatása is.”

(Részlet Mihail Bulgakovnak a Szovjetunió Kormányához, 1930. március 28-án írott leveléből)