Az előadás olyan aktuális és izgalmas témákat boncol, mint a szólásszabadság, a másik személyes autonómiája, az ízlés képlékenysége, az igazmondás határai, a társas élet buktatói, a megállapíthatatlan átmenet empátia és elvtelenség, tolerancia és gyávaság között. Azt mutatja meg, amit a legnehezebb tetten érni, hogy erodálódik, esik szét egy közösség, miképpen mállik szét egy társaság, melyet valamilyen érdek, vagy egy közös hazugság, esetleg csak egy statisztikai tény tart össze. Alceste mindig mindenkivel összevész, semmivel nem ért egyet, állandóan különvéleménye van, mégis kitartó tagja egy baráti, vagy „baráti” társaságnak. Szerinte igazat kell mondani, mindenkinek a szemébe kell vágni, hogy mit gondolunk róla, a folyamatos, fáradhatatlan kritika az egyetlen esély arra, hogy az úgyis rohadó társadalom ne rohadjon el véglegesen, ne váljon teljesen reménytelenné az etikai lét. Barátja szerinte talpnyaló és elvtelen, szerelme pedig mindenkit az ujja köré tekerő, elvtelen játékokat űző, szellemi fölényével visszaélő nő. A többiek pedig még kicsinyesebben, még alantasabban, még ötletszerűbben lavíroznak az erkölcsi szabályok és szabálytalanságok között, éppen akinek, ami jól jön, az érvényes. Alapszabály, egymás háta mögött bármi lehet, csak meg ne tudjuk, titokban kiről ki mit terjeszt, ki mivel vádolja, sározza a másikat.