Az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb magyar drámaírójának egyik legkiválóbb, legidőtállóbb művéről van szó. Kárpáti egyszerre meséli el egy konkrét kortársunk mindennapi, hétköznapi történetét, de ezt a sorsot ki is tágítja és egyetemes tapasztalássá teszi. a módszere zseniálisan egyszerű, nemcsak egy akár az utcai forgatagból, bármilyen hivatalból, a környezetünkből ismerősnek tűnő, hús-vér személyről, de a középkori moralitás műfajából átmentett, kölcsönzött alaptípusról egy Akárkiről, vagy ha teszik Jedermannról, Everymenről van szó. Egy emberről, akit egy váratlan életpillanatában meglátogat, felkeres a halál és arra kényszeríti, hogy vessen számot az életével, nézzen vissza, lássa meg hogyan élt eddig és próbálja meg rendezni viszonyait, kapcsolatait, tegyen rendet, válaszolja meg a nagy kérdéseket, ki is ő, mit ért el, mit hagy maga után? Kárpáti Péternél ráadásul az Akárki egy nő, egy slampos, magát elhanyagoló, elvált asszony, aki megtudja, hogy halálos beteg. Megretten és természetesen hirtelen fontos lesz neki minden, mit addig elhanyagolt, tisztázni akar és tisztán látni, rádöbben, milyen üres is volt eddig az élete, mennyire nem figyelt oda sem másokra, sem magára. Szeretetre vágyik és meghittségre, felelősnek érzi magát azokért, akiket családjának, szeretteinek, ismerőseinek nevez és szeretné, ha ők is felelősséget éreznének iránta. Felkeresi különböző életszakaszainak fontos szereplőit, át-, ki- és megbeszélni szeretné ügyeit-bajait, fontos és lényegtelen dolgait, melyek persze a halál közelben mind jelentőségteljesnek, lényegesnek tűnnek. Kárpáti mai történetébe gyönyörűen simulnak bele a középkori moralitás eredeti szövegének részletei, párbeszédet teremtve különböző korok életei, életfelfogásai, értékrendjei között.