Milyen jó lenne minden rosszra csak annyit mondani: Vigye el a víz!

Lenéző pillantások. Gúnyos mosolyok. Ártatlan csúfolódás. Kegyetlen cikizés. Rendszeres megfélemlítés. Mindennapos megalázás. Lelki és testi erőszak. Fizikai bántalmazás. Zaklatás.

Milyen egyszerű lenne minden bajt csak úgy elintézni: Vigye el a víz!

Bizonytalanság. Féltékenység. Kisebbségi érzés. Rettegés. Zavar. Önutálat.

Ahogy az előadás egyik szereplőjének családjában mondják: Vigye el a víz!

Mégsem olyan egyszerű ezt kimondani. Mégsem olyan könnyű túltenni magunkat a problémán.

Vigye el a víz!

De mit is vigyen el? Ehhez tisztán kellene látni! De észreveszi-e egy közösség a másik baját?

Egy árvizet túl lehet élni, egy természeti katasztrófát túl lehet élni. Az elemeket meg lehet fékezni. A természeti csapásokra fel lehet készülni.

De hogyan lehet túlélni a másikat? A másik gonoszságát? A másik gyűlöletét? A másik kegyetlenségét? Amikor saját gondjai miatt valaki a másikat bántja.

Hogyan lehet túlélni a módszeres lelki kínzásokat? A megalázott ember magányos. Senki sem áll ki mellette. Egyedül van. Szégyelli, és szinte jogosnak érzi, hogy éppen vele történik meg ilyesmi.

Hogyan lehet rajta segíteni? Ő meg tudja egyedül oldani a helyzetet? Vagy csakis külső segítséggel lábalhat ki a problémaözönből? De van ereje összeszedni magát és a saját lábára állni? De kinek a segítségére számíthat, ki az, akinek ő fontos lehet, és ha akad is ilyen személy felvállalja őt mások előtt?

Zaklatás. Egyszerre bonyolult és egyszerű probléma. Egyszerű, mert egyértelműen ki kell minden ilyen esetben mondani, valaki zaklat valakit, üldöz, megaláz, tökretesz, megfélemlít. Egyszerű, mert senkinek sincs arra joga, hogy másokon vezesse le a benne felgyülemlett feszültséget. Egyszerű, mert senki nem szórakozhat a másik kárára. Bonyolult, mert ki lépjen közbe, ki intézkedjen, ki tegyen valamit, akik túl közel vannak a szereplőköz, hogy függetlenek legyenek, vagy azok, akik túl távol, hogy egyáltalán valamit is észrevegyenek? Bonyolult, mert ki az, aki vállalja, hogy látszólag magánügyekbe beleszól? Bonyolult, mert az események okát a legnehezebb megtalálni, hogy miért éppen ő pécézte ki őt? Kinek a felelőssége, ha egy diák zaklatása hónapokig, évekig is eltart?

Kinek van joga kimondani: Vigye el a víz?

A kassai Thália Színház a budapesti Káva Kulturális Műhellyel együttműködve már második alkalommal hoz létre nevelési-színházi előadást. Ez a speciális színházi műfaj, melynek lényege a nézőkkel való közös gondolkodás, a klasszikus aktív színész-passzív néző leosztásból való kilépés tökéletesen alkalmas arra, hogy kellemetlen, tabuként kezelt, nehéz témákról ejtsenek szót az alkotók. Először ez a felelősség kérdésköre volt, most második alkalommal egy még húsbavágóbb, még megosztóbb téma: az iskolai zaklatás kerül terítékre. A műfaj sajátossága, hogy nem egyértelmű válaszokat akar a nézőkbe sulykolni, de kérdéseket kíván feltenni, sarkított helyzeteket, nem fekete-fehér szituációkat akar elemezni, bemutatni. A színházi-nevelési előadás mindig egy nagy beszélgetés egy izgalmas történet alapján.