Ismert történet, sok érzelemmel, könnyel, vodkával, kiirtásra váró erdőkkel, nevető, pletykálkodó, keserű, részegeskedő és csókolózó emberekkel, kerti partikkal és pusztuló házakkal… Komédia a mindannyiunkban ott lapuló manóról, aki nem hagyja, hogy olyanná tegyük az életünket, és a körülöttünk lévő világot, amilyenné tehetnénk; de ha már mindent szétziláltunk magunkban és magunk körül, örökös, a szép és jó utáni sóvárgással büntet.

A Manó tulajdonképpen a Ványa bácsi első alakváltozata, ősmodellje, modell-őse: azonos szereplők, hasonló cselekmény, visszatérő motívumok. Ugyanaz, és mégis egészen más. Ami a Ványa bácsiban egy élet keserű tapasztalata, cinizmusa, fáradtsága, az a Manóban gyöngéd irónia, illúzió, humor, megbocsátás. Hideg, kemény, szürke tónusú színek helyett friss, vidám árnyalatok – s bár az alaphelyzet itt sem kecsegtet sok jóval, a viszonyok kellőképpen zavarosak, a környezet ugyancsak sivár, tragédia is történik, de mindennek mélyén ott az élet különös, olykor érthetetlen, mégis legyőzhetetlen szeretete… S. N.