„Goldoni átmenet a commedia dell'arte és a polgári színház között. Művészetében az fogott meg leginkább, hogyan lehet történeteket elmesélni úgy, hogy a színészet mesterségbeli eszközeit helyezze előtérbe. A mi előadásunkban arra törekszünk, hogy ezt a fajta mesterségbeli tudást hangsúlyozzuk, ugyanis, ha az egyszerűen lejelzett, maszkírozott technikával élünk, megbukik a produkció.

Szándékosan választottam a szerző ezen kevésbé ismert darabját. Goldoni műveiből fölsejlik, hogy remek drámaíró volt, aki nagyon jó ritmussal, nagyon pontosan - szinte zeneileg lekottázva - szerkesztette meg darabjait. A Különös történet is ezek közé tartozik. Az a célom, hogy az előadás szereplői önmagukra alkalmazzák a szöveget, s így napjainkra vonatkoztassák a darabban foglaltakat. Ne a 18. századi komédia eljátszásának lehetőségeit keressék, hanem az önértelmezés alkalmát találják meg a játékban. Goldoni óta sok minden változott az életünkben, és szinte kötelező egy olyan színpadi világot létrehozni, amely saját logikáján belül, következetesen végigviszi azt a vonalat, amit mi gondolunk az előadásról.



Engem alapvetően a színházban az érdekel, hogy mi történik az emberben, hogyan jut el bizonyos következtetésekhez, miért dönt úgy, ahogy dönt. A Különös történet több lehetőséget is nyújt ennek megmutatására. Mi az előadásban megpróbálunk "félre" szerzői utasításokkal eljátszani. Nem hiszem, hogy a gondolkodás steril, pusztán szellemi szinten nyilvánulna meg, hanem azt gondolom, igenis fájdalmas és torokszorító következményei is lehetnek.” (Csurulya Csongor, az előadás rendezője)