Németh Amadé A magyar opera története (1785-2000) című kötetében olvashatjuk: „…az első magyar operának is tekinthető daljáték Chudy József Pikkó hertzeg és Jutka Perzsi c. dalműve.” „Új-Szomorú Víg Opera két Fel-Vonásban – írja az eredeti színlapon. Bemutató: 1793. Május 6., Buda, „A Híd mellett lévő Nyári Játékszínben”. Szövegét Hafner, Philipp (1735-1764) Eva Kathel und Prinz Schnudi c. darabja nyomán a kétes hírű, spiongyanús, de a Magyar Nemzeti Játszó Társasághoz (Kelemen László első magyar színtársulatához) a legjobbkor közeledő Szalkay Antal (1753-1804) alkalmazta magyar nyelvre, méghozzá igen színesen, sikeresen.

A ’pikó’ tájnyelven részegeset jelent, a Perzsi néhol az Erzsébet beceneve. Éppenséggel ez is lehetne a mű címe: A Pityókos herceg és Jutka Böbe. Pikkó Hertzeg és Jutka Perzsi: nem mondhatni, hogy ősmagyar, s azt sem, hogy mai, szokványos nevek. Hallatán naiv mese hőseire asszociálunk. Vagy egy Csokonai-darab szereplőire.

Nem járunk messze az igazságtól: a mű épp a debreceni poétazseni korában, a 18. század végén született. Méghozzá az első magyar opera szövege gyanánt. Szalkay Antal készítette a szövegkönyvet, s bizonyos Chudy úr, bécsi muzsikus szerkesztette a zenéjét, ami viszont mindenestül elkallódott.
Chudy József (1753-1813) zeneszerző, karmester, az optikai é akusztikai telegrafálással foglalkozó feltaláló 1785-88 közt Pozsonyban az Erdődy grófi Színháznak, 1789-ben a budai német társulatnak, 1793-tól a Kelemen László magyar társulatnak karmestere volt.

A fönnmaradt szöveg pedig egy az idő tájt monarchia-szerte játszott, divatos műfaj, a singspiel paródiája volt. Az eredeti „céltábla” nevesítve nem ismeretes: nem tudni melyik, bizonnyal Bécsben vagy Pozsonyban előadott daljátékot figurázták ki, az időbeli egybeesés okán – Orbán György gyanúja szerint – , az sincs kizárva, hogy valamelyik Mozart remekmű kontójára nevettek egykor a jó kuruc magyarok.

Orbán írja: „… a Pikkó Hertzeg és Jutka Perzsi (…) vonzó paródia, de bizonyára nem tudtam volna ezen formájában újabbat és jobbat produkálni, mint elődeim. Viszont ott volt a korabeli plakáton az ingerlő (és téves) megjelölés: opera. Valószínű kritikus és öngyilkos vállalkozás egy paródiából rekonstruálni az eredetit, fölöttébb hálátlan ugyanis egy ’szétröhögött sztorit’ komolyan venni. Mégis, egy életem, egy halálom: vállalkoztam rá. Bízván abban, hogy ez a múzeumi librettócska nem közismert. És a cselekmény magva, bármilyen hihetetlen, komor tragédiaként is működik. Ez volt a kiindulópontom. Ugyanis mi történik? A tatár kán lánya, Perzsi szereti a kalmük herceget. A kán hallani sem akar erről. Kalmük követ jön, utoljára kéri meg a lány kezét ura számára. Nyomatékul felvonul a túlerőben lévő kalmük sereg. A kán kirúgja a követet, vállalván a harcot. Párviadalban Pikkó, kalmük herceg legyőzi a kánt. A lány – apja halott, kedvese a gyilkosa – öngyilkos lesz. Pikkó követi a halálba. Deus ex machina: varázsló jön, és intézkedik a halottak feltámasztásáról. (Ez a végkimenet az én szomorújátékomban kicsit máshogy alakul.)

Az opera főleg szomorú – követhetően alakuló – , szerethető, gyűlölhető jellemeket kíván. Ezért az én változatom az árnyaltabb szereplőkkel, azoknak – a történtek sodrása miatt hol várható, hol váratlan – emberibb reagálásával színeződött mássá, mint az eredeti. A cstlő-botló ripacs mellékszereplők szűrét kiraktam, egy kivételével. Sibuk az én művemben tekintélyes, intelligens főszereplővé lép elő, aki nagy bravúrral és jó szándékkal bonyolítja a cselekményt. Ebből származik az én változatom lényege: az alapsztori tragédiává válik, a sorsszerűség kegyetlen játékává.”

(Készült Németh Amadé, Metz Katalin és Orbán György szövegei felhasználásával.)