Kevés zeneszerző volt a XX. században, aki olyan népszerű lett volna, egyszersmind annyira nem ismerik, mint Kurt Weillt. Paradoxon? Míg a Bicska Maxi-balladát vagy a Surabaya Johnnyt világszerte számtalan változatban éneklik és fütyülik, míg a Koldusopera majd´ 80 évvel bemutatása után még mindig sok színház előadásszámának élén áll, Weill zeneszerzői életműve a maga sokrétűségében és teljességében úgyszólván egészen ismeretlen.

Weill nemcsak hogy a zenés színház új stílusát teremtette meg, de zenekari és kamaraművei is a 20-as évek avantgárdjának javához tartoznak. A zenés színházzal való kapcsolata először három egyfelvonásos operában realizálódott. Ezt követően az 1927-es Baden-Baden-i Kamarazenei Fesztiválra Weillt is felkérték, hogy komponáljon új művet. Dalciklust szándékozott írni, s megfelelő szöveget keresvén, a kezébe került egy új verseskötet, Bertolt Brecht Házi Imakönyve. Brecht 5 Mahagonny-éneket javasolt megzenésítésre. Az együttműködésből született meg az úgynevezett Kis Mahagonny � az átütő Alabama-song-gal.

Két eredeti művészegyéniség a legjobb pillanatban találkozott össze, hogy megújítsák a színház formáit, hogy szakítsanak az akkori klisékkel. Az 1927-es találkozást 3 éves együttmunkálkodás követte, amelyből 6 különböző műfajú alkotás született: 1 song-játék, 2 opera, 1 iskolaopera, 1 tandráma, 1 zenés komédia. Mind a költőnek, mind a zeneszerzőnek sikert hoztak, lépést a népszerűség felé. A siker arra inspirálta a szerzőket, hogy tovább dolgozzanak a darabon, és operává fejlesszék.
A Koldusopera 1928-as bemutatóját hatalmas széria követte, a darabot hamarosan tizenöt színház vette át, tizennyolc nyelvre fordították le, legsikeresebb számai hanglemezeken és népszerű kottakiadványokban jelentek meg, végül film készült belőle.

A Madách Színház előadása egységes egésznek tekinti Kurt Weill európai és amerikai korszakát és a húszas évek végétől a negyvenes évek közepéig terjedő - Kurt Weill alkotói munkásságának fénykorát jelentő - időszak legszebb darabjait öleli fel. A fentiekből következően az elhangzó dalok nem kronológia alapján követik egymást, hanem tartalmi, hangulati elemeik, műfaji sokszínűségük és a szereplők változatos megjelenése szerint.

A Koldusopera, a Happy End, a Mahagonny fanyar humorú, ironikus-kritikus, ugyanakkor érzelemmel teli - Bertolt Brechttel közösen alkotott - dalai közé éppen úgy beleférnek a későbbi, gyönyörű, nálunk eddig kevéssé ismert, Amerikában slágerré vált színpadi dalok, például a Lady in the Dark-ból, az One Touch of Venus-ból, a Knickerbocker Holiday-ből valók, mint az önálló számok.

A koncert középpontjában Haumann Péter áll, aki a remek női gárdával körülvéve teremti újjá Kurt Weill gazdag zenei világát.