A totális csőd felé prosperáló szülővárosába tér vissza Claire Zachanassian, a milliárdos üzletasszony, talán utoljára, talán nosztalgiázni; mindenesetre először azóta, hogy több évtizede kitaszították onnan ugyanazok, akik most kitörő örömmel fogadják. 

Alig-alig felnőtt lányként üldözték el valaha, miután olyan méretes, kövér bűnt követtek el ellene, amit képtelenség megbocsátani nekik. 

Talán a kora teszi, talán a mindannyiunkban ott bujkáló kísértés a könyörületre, a milliárdos asszony olyan ajánlatot tesz a lepukkant kisvárosnak, amely mindörökre felvirágoztatná a valaha napokat látott megyeszékhelyet; a települést magát, a gyárakat, az ipart, a mezőgazdaságot, a kereskedelmet egyaránt, és személyesen is ragyogó jólétet és felhőtlen boldogságot hozna az emberek életébe, valamint örök vasárnap délutáni két gombóc csokoládéfagylatot. 

Viszont a kedves, éltes hölgy cserébe kér valamit; valamit, amit mindenki, akiben egy hangyányi morál vagy akár csak tisztesség lakozik, azonnal visszautasítana, ahogyan a város is egy emberként, felháborodottan küldi vissza az ajánlatnak még gondolatát is a feladónak.

Vagy csak azt hiszi.

Mert a gondolat, ahogy a gondolatok szokták, elszabadul.