Arnolf, hogy ne jusson azoknak a sorsára, akiket a feleségük felszarvaz, egy jámbor leánykát, Ágnest, akit örökbe adtak neki, úgy neveltet, hogyha eljön az ideje, egyszerű és hűséges asszonyként feleségül vehesse. Ám rájön, éppen házasodni készülő pillanatában, hogy barátja fia és Ágnes között szerelem szövődik. Ezért megparancsolja a lánynak, hogy dobjon követ udvarlójára, mikor az újra jelentkezik. Ám a lány egy levélkét is küld a nehéz kővel, melyben szerelméről biztosítja az ifjút. Így aztán Ágneshez be is lopódzik, amiről a férfi tudomást szerez és a szolgákkal megvereti. Horace eszméletlenséget színlelve elnyúlik, s míg a többiek nem tudják mitévők legyenek, megszökteti Ágnest. De szerencsétlenségére éppen Arnolfot bízza meg, hogy rejtse el a lányt. Arnolf visszaszerzi tehát a lányt, aki azonban úgy dönt, hogy inkább kolostorba vonul, semmint lemondjon szerelméről. Még néhány fordulat, minek következtében az ifjút egy másik lánnyal akarja összeházasítani az apja, de végül minden kiderül, mert Ágnes az elveszett lány, így a fiatalok összeházasodhatnak, Arnolf pedig megmarad agglegénynek, mert a példázat szerint csak így kerülheti el a felszarvazást.

„A váradi előadásban, amelyet Farkas István rendezett a hagyományos reszketeg vén gavallér helyébe egy kajánul ravaszdi kortalan bohócot választottak Arnolfnak, aki megjátssza a féltékeny zsarnokot, a bölcs rezonőrt, az elegáns világfit, a cselszövőt, a felsült széptevőt, s emellett bravúros csibész módjára kilendíti az egész 17. századi szerelmi sztorit a maga bájkalitkájából…Varga Vilmos nagy lendülettel egyesíti mindezt ebben az alakításában”. (Implon Irén, Fáklya)

„Ez a ma már «ártatlan» darab a maga korában majdnem eltette láb alól szerzőjét, ugyanis ellenségei megvádolták azzal, hogy a Nők iskolájában a tízparancsolatot parodizálja, tehát istentagadó s egyben tagadja a fennálló társadalmi rendet… következésképpen: máglyára vele! Pamflet pamfletet követett, és ha a király nem veszi pártfogásába Molière-t (talán, mert olyan kedve volt), a vígjátéknak rossz vége is lehetett volna.” (Farkas István, rendező)