„A darabot az író a szocialista Románia 60-as éveiben írta, mint egy előítélettel terhelt műfajt «használva”, kriminek. A szerző tiszteletben tartja a műfaj törvényeit, sőt, fantáziájának és intelligenciájának bősége arról győz meg, hogy nem akármilyen mesterségbeli tudással rendelkező alkotó áll előttünk. Elegáns meseszövés, amely a maga során irodalmi igényű párbeszédre épül, párbeszédei nem laposak, nem szárazak. Nem erőszakolt a replikák szellemessége sem, a szerző gondolkodásmódjából fakad, ez pedig egy finoman álcázott lírai látása világunknak.

Egy jónevű ipari kém, hirtelen feltámadó lelkiismeretére hallgatva, az emberiség megmentésének érdekében megsemmisíti azt a kéziratot, amelyet nagy nehézségek árán sikerült megszereznie egy tudóstól, mert rájön arra, hogy tulajdonképpen egy pusztító fegyver dokumentációja jutott kezébe. És ezért saját életét is feláldozza…” (Dinu Sãraru)

„A tőkés világ embereit és eseményeit látjuk. Húsz évvel a második világháború után történik minden egy olyan kapitalista országban, amely annak idején háborús fél volt. Három egymást követő éjszaka ennek az országnak a legbékésebb városában, s ennek a városnak a legbékésebb utcájában…mintegy tíz ház áll itt, tanárok, orvosok, mérnökök – békés értelmiségiek – emelték s lakják őket. A 11. szám. Kőalapon nyugvó, kovácsoltvas kerítés, meglehetősen magas, a falakat sűrű repkény borítja. Minden egy nyugalmazott tanár ízlése szerint való. Ugyanez az ízlés teremtette meg a ház egyik jellegzetességét is a toronyszobát… Minden a ház halljában és a toronyszobában történik majd…” (a szerző)