Színházak
Szigligeti Színház Nagyárad
- 2024/2025
- 2023/2024
- 2022/2023
- 2021/2022
- 2020/2021
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2002/2003
- 2001/2002
- 2000/2001
- 1999/2000
- 1998/1999
- 1997/1998
- 1996/1997
- 1995/1996
- 1994/1995
- 1993/1994
- 1992/1993
- 1991/1992
- 1990/1991
- 1989/1990
- 1988/1989
- 1987/1988
- 1986/1987
- 1985/1986
- 1984/1985
- 1983/1984
- 1982/1983
- 1981/1982
- 1980/1981
- 1979/1980
- 1978/1979
- 1977/1978
- AbakusÁcs Tibor
- ElnökHajdu Géza
- FőfelelősKiss Törék Ildikó
- ÉvaFábián Enikő
- TitkárnőF. Bathó Ida
- ÚjságíróTóth György
- MűtörténészBányai Irén
- MúzeumigazgatóLaczó Gusztáv
- TimDarkó István
- KarlMeleg Vilmos
- PolgárFöldes László
- rendezőSzombati Gille Ottó
- díszlettervezőBányai Annamária
- jelmeztervezőBányai Annamária
- fordítóMaráz László
- zeneszerzőBoross Lajos
- fővilágosítóVasile Bejan
- hangBodonea Valentin
- súgóKörner Anna
- ügyelőMihály Katalin
- a rendező munkatársaBányai IrénF. Bathó Ida
„Az észt drámaíró mestere a szatírának. Egyik legjobb, 1969-ben írott szatírája Az emlékmű. Liives ragyogó ötletének – egy kisvárosban felbukkan egy határozott fellépésű szélhámos, aki a város főterén a saját emlékművét kezdi építeni – szinte minden lehetőségét felhasználta a gyávaság, a szűklátókörűség kipellengérezésére.
A kitűnő észt szatíra színpadán mintha Hlesztakov vagy Osztap Bender mai leszármazottja kelne életre. Ugyanis nem mindennapi szélhámos őkelme, aki a kisváros figyelő szeme előtt készül saját szobrát a főtéren elhelyezni, meglehetősen sok vizet zavarva – különösen a fejekben. Mert szokatlan tevékenysége véleményezésre kényszerít – s ez nem megy valami könnyen a városka notabilitásainak: főtitkároknak és főépítészeknek, műtörténészeknek és múzeumigazgatóknak, szerkesztőknek és újságíróknak, vagyis mindazoknak, akik az efféle vidéki kisvárosok felelős posztjain találhatóak.
Abakus, különös kalandor és groteszk «népboldogító»… A kisvárosi múzeum pang, a fiatalok nem tisztelik közhelyekbe menekülő szüleiket, a sajtó eseménytelen, a felelősök kölcsönöket és szívességeket kérnek és kapnak egymástól, a hangszórók recsegnek, a történés pedig ara vár, hogy «végre történjen is valami»!
Ez a szabados, gátlástalan művész-vagány valóban hozhatna friss levegőt a városkába… Abakus azonban dilettáns, szélhámos, lebukásra termett pimasz; a késleltetés gyönyöre éppen abban van, hogy a kisváros társadalmi motorjai még pöfögnek – értekezlet, ülés, szakvéleményezés, vita, szoborleleplezés, érdekhajsza - , zakatolnak előre, holott mindennek már semmi értelme.” (részletek a műsorfüzetből)
1982. 04. 11.