„Tudor Popescu népszerű színpadi szerző darabjában a szatíra fegyverével mutat be egy valóságos társadalmi jelenséget. A darab arról szól, hogy valamely városka egyik vezető beosztású embere (nagyfőnök, fejes stb.) a társadalmi ranglétra megfelelő fokát kutyatartással is jelzi. Pontosabban, felesége, a kissé nagyravágyó, parvenü asszony, aki tulajdonképpen egy korcs kutyát emel piedesztálra. Ám nemsokára kutya szépségversenyt rendeznek, ahol feleség kívánságára a kedvenc de nem fajtiszta kutyának kell győznie, vagyis elnyernie az első díjat a város zenetanárának fajtiszta kutyájával szemben. És ekkor megindul a gépezet, a vezető embert, a fejest minden eszközzel és mindenképpen kiszolgálni akarók nagy csatája. A magyar fordításban jellegzetes nevet kapó Cinege, Gyenge, Szelindek és Füles minden elkövetnek, hogy megvalósíthassák főnökük akaratát…

Farkas István rendezésében a korrupció, a lekenyerezés, a kiszolgáltatottság révén való befolyásolás, a jogtalan előnyökhöz jutás, a favoritizmus szövevényes kapcsolódásainak ágait-bogait is a szatíra szolgálatába állította…” (Gyöngyösi Gábor, Utunk)

„A Szépségverseny (Nagyváradon Kutyakomédia címmel futott) egyáltalán nem az érzékeny lelkületű állatbarátok ellen irányul, akik közé szívesen sorolja magát a szerző is, annak a lenyűgöző érzésnek engedve, melyet a hűséges négylábúak ragaszkodása nyújt. A szerző nyíltan állatbarátnak vallja magát, de nem barátja a hazugságnak, a visszaélésnek, az erőszaknak és az erkölcsi gátlástalanságnak. Didy, a feleség valójában nem szereti a szerencsétlen Bobyt, a kutyust, ezt a kirakati szeretettel agyonhajszolt állatot, aki egyfajta „családi címer” tartozékaként az újkeletű divathóbort áldozata.” (Tudor Popescu, a szerző)