A Popo birodalomban unalom van és üresség, ami nem zavarja az alattvalókat, hisz merev szabályok által működtetett, vegetáló bábuk világa ez: parancsra mosolyognak, parancsra kacagnak, parancsra ásítanak. Nincsen akaratuk. A birodalomban nem önálló embereket látunk, hanem egy saját magáról gondoskodni nem tudó, feledékeny, kicsinyes uralkodó által mozgatott, tehetetlen figurák tömegét. Leonce, a fiatal trónörökös herceg ebből a világból menekül a kényszerházasság és a hatalom átvétele elől, akár csak Léna, a mások által választott párja. Leonce ki akar lépni a zárt, üres világból, és Valerioval együtt a konformizmus helyett a szabadságot választja. Jó lenne másnak lenni, legalább egy percre. De lehet-e másnak lenni? El tudunk-e menekülni a felelősség, a kiszabott út elől? Leonce és Léna megpróbálja ezt. Mindketten menekülnek. Egymás elől. Végül véletlenszerűen egymásba botlanak. Egy pillanatra azt hisszük, azt hiszik, hogy dönthetnek és saját akaratukból választják egymást. Végül újra szembe találják magukat mindazzal, ami elől menekültek. Leonce és Léna utazása, ami mintha nem is térben és időben történne, úgy zárul le, mintha el sem mentek volna otthonról. Valami mégis történik ez idő alatt: szembesülnek egymással, önmagukkal és ha nem is nőnek fel, a határán vannak egy új életnek, ahol dönteni kell. Furcsa paradicsomi állapot ez, ami inkább teher, felelősség, száműzetés, mintsem áhított boldogság. És benne meg van teremtve a férfi és a nő, és a Paradicsom valamennyi állata ott van körülöttük. Büchner Leonce és Lénája egy meseszerű történet váratlan fordulatokkal, véletlenszerű találkozásokkal, meglepetésekkel, bejárt és még be nem járt utakkal, mindez sok humorral, iróniával, kérdésekkel és gondolatokkal fűszerezve.