Tomcsa Sándort, az erdélyi magyar irodalom klasszikusát, kisvárosi íróként tartja számon az irodalmi köztudat, amiben benne van egyfajta (ugyancsak elsietett, felületes) értékítélet is. Mert a tény, hogy Tomcsa valóban színes, furcsa, jellegzetes kisvárosi figurákat, helyzeteket és szokásokat megrajzoló humoreszkek és szatirikus hangvételű novellák írójaként él bennünk, nem ok arra, hogy az írót magát is oly könnyedén hőseinek világába utaljuk. Éppen a Műtétben szolgáltatott példát arra (s ettől lett érdekes, megragadó, művészi telitalálat), hogy az elesett, tengődő emberek szürke életének szövetébe is beleszövődhet egy tündérmesei fordulat csillámló szála, és a boldogság- (valóságosan: társ-) keresés már-már kiúttalannak tűnő helyzetéből is ki lehet törni. Egyetemes érvényű az, amint a fanyar humorral megrajzolt történet számunkra megfogalmaz: az ember nem adhatja fel a boldogság lehetőségéért vívott sziszifuszi küzdelmét.