„Słobodzianek drámái a tudat perifériáján: a legendák és apokrifok határán mozognak. Ősi misztériumjátékok elemei, biblikus történetek keverednek a néphagyománnyal és vaskos népi humorral. Isteni vegyül emberivel, patetikus a vulgárissal, komoly a groteszkkel. A szerző a rituálét testszagúvá teszi, a profánt felszenteli – a Nagyhét mítosza ellentétébe fordul át, a csoda elillan. Világa mégsem kétségbeejtő – az Ő istene nem halt meg végleg Nietzsché-vel, csak éppen nem az imádságoskönyvek lapjain és népszerű ideológiák fegyvereként, hanem az élet önmagában rejlő szépségében, az emberségben és földi szerelemben él tovább.” (Krzysztof Kopka)