Claire és Solange testvérpár, szolgálók; úrnőjük Madame, a hatalom, a felsőbbrendűség megtestesítője, akit mindketten szeretve gyűlölnek, vagy gyűlölve szeretnek, de érzelmeiket Madame jelenlétében udvarias alázat mögé rejtik.

A testvérpár olykor magára marad, és e parányi, zárt világban nem marad más számukra, csak a játék. A hőn óhajtott és irigyelt Madame szerepét játsszák felváltva, amikor a Madame nincs otthon. Egy titkos szertartás, egy kis rituális tréfa, amelyben eltűnik minden határ való és valótlan, igazság és látszat között; játék közben megalázzák egymást a cseléd szerepében, felnagyítva a Madame erényeit és hibáit.

A játék tulajdonképpen az ember legelementárisabb önkifejezési formája – már a gyerekkortól kezdve, – melyen keresztül az ember megfogalmazza a legfontosabb érzéseit önmagával és a világgal szemben. A játék azonban az álmoknak, vágyaknak is a kifejezési formája. A vágyott világ illúziója azonban függőséget válthat ki, a való világban helyét nem találó ember számára a valóság rémálommá sötétedik. Ennek a felismerése haragot, majd gyilkos gondolatokat eredményez önmagunk és az elérhetetlen ideák iránt.

A mai virtuális világban élő, elérhetetlen álmokat kergető embernek tart tükröt az előadás, a valóság felismerésére és önmagunk helyének megtalálásának nehézségeire vagy lehetetlen voltára figyelmeztet. A zene, mint az érzelmeknek legősibb kifejezési formája fontos szerepet játszik az előadásban, az álmok, vágyak érzékeltetésében, önmagunk keresésének és elvesztésének ábrázolásában.

"A Cselédeket rajta kell kapni, meg kell őket lepni saját magányukban, vagy ha úgy tetszik abban a magányban, amelyet minden egyes ember érez. Akár természetellenesnek tűnik mindez, akár nem, ezek a cselédek szörnyetegek, mint mi, ha erről vagy arról álmodozunk."

(Jean Genet)