A darab, a megálmodott előadás látleletnek készül.

Tragikomikus elemekkel átszőtt történet, egy korról (a '70-es - '80-as évekről), amelynek örömeit, borzalmait talán túl hamar elfelejtettük.. vagy elfelejtették velünk. "Ha egyetlen mondatban szeretném megfogalmazni szándékaimat, akkor ez a következő: emlékezzünk barátaim, milyen nehéz volt embernek maradni, egész embernek. Tovább is merek menni: becsületes, európai, magyar értelmiséginek maradni... azokban az időkben... és most?!??" Kincses Elemér

Az előadás alapvető kérdése tehát: ember maradok - esetleg alig keresek annyit, amennyiből épp megélhetek, vagy beállok egy gépezetbe és élek egy másik, anyagilag sokkal jobb életet? A tét csupán egy apró különbségen áll: nem engem figyelnek, én figyelek másokat. Tulajdonképpen semmiség. Csak figyelni kell, hallgatózni, jegyzetelni... A darab főhősének, Évának, aki magyartanárnő egy székelyföldi elemi iskolában, életében többször is felajánlották ezt a bizonyos papírost. Hogy mitől volt egy magyartanárnő aláírása ezeknek olyan fontos? - az titok és az is marad.

A darab egy bolondokházában játszódik, ahova a sors, na meg a gépezet juttatja Évát. Persze tudjuk, a kinti világ se normális törvények között működött. A mai napról a darab nem beszél, csak utal rá. Éva, a főszereplő hosszú utat jár be: rokonok, orvosok, betegek hatnak rá és lassanként a függöny, ami a való világot a megbomlott idegzetű Éva elől eltakarta, szétfoszlik. Tamás Éva, a kisalmási magyartanárnő, a darab végére újra Tamás Évává változik. Újra egész emberként létezik, ragyogó, tiszta elmével megáldva; azonban a gépezet működik tovább. Mi, többiek, nézők, színészek, tehát mi egész emberek szeretnénk maradni. Nem könnyű. Nem is lesz az soha.