Négykezes a darabról

Miért?

SZERZŐ

Tény, hogy Bartók 1922-ben a városban koncertezett. Vegyük figyelembe a történelmi helyzetet: az első világháború, személyes és közösségi tragédiák után vagyunk, a város meglehetősen maga alatt van. És akkor eljön Bartók, és itt koncertezik. Aztán eltelik közel száz év, itt van egy málladozó város, és itt van a megújulás reménye. És a reménynek van miből táplálkoznia. Mert tény: itt koncertezett Bartók. És az is tény, hogy a színház épülete mára megújult, mint ahogy az a szecessziós palota is, ahol Bartók koncertezett. A Bartók zongorája pedig itt látható…

RENDEZŐ

Ez a darab bárhol eljátszható, a szatmáriak mégis annyi apró részletre ráismerhetnek, amitől a darab otthonossága egy otthonosra felújított színházban otthonosabbá teheti a várost – az előadás erejéig mindenképpen. Benne vannak a mindennapi séták, a házfalak, a megújult parkok, a színes alföldi alkony, a kedves emberek.

Mikor?

SZERZŐ

A múlt itt néma, elsüllyedt zongora, a darab napjainkban játszódik. Tetszik az a szó, hogy játszódik. Mert bár minden jelenetnek valós esemény a háttere, minden szereplőt létező, hús-vér alakokból mintáztam meg – (még a kutyát és a csókát is), amit írtam, az játék, nem nosztalgikus rekonstrukció.

RENDEZŐ

Mindig most. Öt év múlva is, vagy huszonöt év múlva is. Szeretném, ha ez az előadás érvényes maradna. Olyan helyzeteket teremtünk meg a színpadon, amelyekhez a mindenkori néző viszonyulni tud. Cserbenhagyni, elárulni valakit… elfojtani a ragaszkodást és a szeretetet… szélmalomharcot vívni a hivatalok közönyével… az önfeláldozásban megélni a szabadságot… – mindannyiunk életében benne van.

Kinek?

SZERZŐ

Szatmárnak, bár én soha nem szoktam magamban Szatmárnak nevezni a helyet, ahol felnőttem. Valami olyasmit akartam megírni neki, hogy közöm van hozzá.

Négy-ötéves lehettem, megbetegedtem, otthon kellett maradnom. Ami azért volt tragikus, mert közben nagyapáméknál zajlott a családi szüret. Vigasztalásul édesanyám, aki otthon maradt velem, megrendezte a szüretet: papírból vágott ki szőlőfürtöket, családtagjainkat utánozva hajladozott a seprűnyélből, fakanalakból kialakított szőlőtőkék körül. Ez volt az első színházi élményem. És a legnagyobb! Nemrég jöttem rá, azért volt ez olyan fantasztikus színház, mert anyám nekem játszotta el a szüretet. És a játékával szeretetének mértékét mutatta meg.

RENDEZŐ

Mindenkinek.