„A tavasz ébredése a látszatmorál gyilkos hatalmáról, a hazugságról, a prüdériáról, a szülői kegyetlenségről szól, amely két fiatal gyerek értelmetlen halálát okozza: a történet tizenéves hősei álszent szüleik és saját szexuális ösztöneik áldozatává válnak.”

Frank Wedekind 1891-ben irt drámájának aktualitása mára mit sem csorbult. A serdülők ébredő szexualitásának torz mintái, a társadalmi szabadosság és polgári szenteskedés ellentéte ma is sokszor tragédiákat szül. A polgári erkölcs álszenteskedő intézményei; család, templom, iskola, vajmi kevés megértést mutat az ösztönvilág iránt, s továbbra is elítélően kezeli a természet eme atrocitását a „társadalmi hármas egység” kifinomult szabályrendszeren. Márpedig az ösztön az erősebb, a serdülőkori szexualitás képlékeny, és olyasmik is beleférnek, mint: maszturbácio, szado-mazochizmus, homoszexualitás. Mihez kezd mindezekkel a felnőtt társadalom? Lekezeli a problémákat, elutasítja vagy egyszerűen tudomást sem vesz róluk. Az ösztönök elfojtása vagy szublimálása veszélyes gyakorlat, és kiszámíthatatlan következményei vannak.

A látszaterkölcs társadalma egyre rafináltabba vált az utóbbi időszakban, az az érzésünk, hogy manapság már nyitott könyv az élet, megannyi információs csatorna áll a serdülő gyermek rendelkezésére, és az ő dolga válogatni az evidenciák között.

Közben meg rájövünk minden egyes gyermektragédia kapcsán arra, hogy mennyire cinikus ez a rendszer, mely fokozott éberséggel vigyáz arra, hogy bármilynemű választás, az a manipulált valóság keretei között történjen meg.

Székelyudvarhelyi rendezésem kapcsán a „szemforgató” társadalom, a Nagy Tesó versus kamasz, a Kisocsi konfliktusa érdekel. Az ellentmondások izgatnak, és az elkerülhetetlen tragédia minősége, mely ebben az előadásban, perverz módon, asszisztált.

A mai kamasz állapota érdekel, akire nincs idő odafigyelni, mert a pénz utáni hajsza minden kis időnket fölemészti, akinek „aberrált” ízlésvilágával nem tudunk mit kezdeni, aki anarchista, apa és anyaszomorító, megveti az iskolát, istentelen, „deviáns” eszméket hallat, aki van, de valahogy, folyamatosan utunkban van.

Minden vonatkozásában korszerű előadásra törekszünk, az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színhaz egyik legmerészebb vállalkozásara.

Szabó K. István, rendező