„Szeretem, ha egy előadás közben a hideg futkos a hátamon, ha kipirulok, ha gyorsabban ver a szívem egy-egy jelenetnél, és mikor kijövök, legalább tíz percig nincs kedvem szólni senkihez. Ez még nem azt jelenti, hogy az előadás tökéletes, hanem azt, hogy elérte a célját: hatott rám. És ha mindezek a „tünetek” nem azért jelenkeznek, mert amit látok borzasztó, akkor már boldog is vagyok, mert azt jelenti, született egy előadás, amely (egy embert már biztosan) feltölt, gondolatokat, érzéseket ébreszt.”

Dálnoky Csilla – KEDD, 2001. Fársáng