Felhasznált szövegek: Euripidész: Médea fordította: Rakovszky Zsuzsa
Göncz Árpád: Magyar Médea.

„Médea idegen bevándorló egy civilizált országban, ahol végre nyugalmat találhatna családjával együtt, de férjének árulását a „normális” társadalom minden további nélkül hitelesíti. Mássága, elsősorban ellentmondást nem tűrő gondolkodása, és ősi, más kulturális kódokkal rendelkező tudása félelmetes a helyi közösség számára, megszállott barbárt, kerülendő veszélyt, szánandó vesztest, élősködő vándort látnak benne. A városszéli gettóban talál menedéket, valóban barbár körülmények között, törvényen kívülivé válik, politikai üldözötté, a többi kitelepítésre váró, a civilizált kultúrába integrálhatatlan „elemmel” együtt. Ebben a gettóban, az uralkodó civilizáció szeméttelepén zajlik a történet. A Kar jeleníti meg azt a nyomasztó környezetet, a normalitás iszonyatát, ahol a gyerekek felnőnek, ahová Iászón szerint be kell illeszkedniük. E világ legfőbb értéke és követelménye a „normalitás”, ahol az átlagtól való minden elhajlás perverznek és üldözendőnek számít. A normalitás a gyermek elfogulatlan szemében azonban nem más, mint érzéketlenség, kicsinyesség, közöny, kegyetlenség és kíméletlenség; mind a magasabb, szellemi értékekkel, mind az embertársak szenvedésével szemben mutatott totális érdektelenség. A történet tragikus befejezése minden olyan tündérmesében megtalálható, amelyben a főhős képtelen egy átalakulási kísérletet teljes egészében véghezvinni. A brutális epizód felszólító értékű pszichikus igazságot közvetít. Ez az igazság olyan nyomatékkal bír, és mégis olyan könnyű félresöpörni, hogy nem lehet enyhébb módon megfogalmazni, mert akkor elkerülné a figyelmünket. A brutális motívum ősi fogás arra, hogy az emocionális én figyelmét valami súlyos dologra felhívják. A többféle őrület metszéspontjában álló gyermekgyilkosság áll a figyelem gyújtópontjában.

A szenvedély önkényuralma állattá változtat bennünket, mégpedig kétféleképpen. Vagy leszoktat eszünk használatáról, hogy felszabadult ösztöneink megindulhassanak a szag után, vagy természetellenesen kiélezi és a tébolyult vadászszenvedély szolgálatába állítja eszünket. Az eszeveszett és a hiperracionalista indulatot ugyanaz az állati szenvedély mozgatja. Korunkban, amikor a céltudatosan felszított irracionális vagy hiperracionális szenvedély-eket népirtásra, etnikai tisztogatásra használják fel, különösen időszerű, hogy érvényre juttassuk az ezekben a darabokban rejlő torzító brutalitást.

A Kompánia Back to Babylon nemzetközi projektsorozatának három éve ad nyári otthont a Zsámbéki Színházi Bázis. 2005-ben a szlovák Poton, a lengyel Tak közreműködésével készült Bergman Hetedik Pecsétjének Haladék című adaptációja. 2006 nyarán Shakespeare Romeo és Júliájának színrevitelén lengyel Egy Vers Színháza, a litván Aglija, a szlovák Poton és a Kompánia színészei és finn, lengyel illetve magyar zenészekből álló zenekar dolgozott együtt Zsámbékon. Az előadást azóta több külföldi fesztiválon vendégszerepelt átdolgozott változatát rendszeresen játsszuk a Szkéné Színház műsorán.

Az Euripidész Médeája nyomán készülő előadásban, a megkezdett utat folytatva, mélyebben szeretnénk feltárni az élő zene, a tánc és a színpadi megszólalás zeneisége közötti kapcsolatot. A görög színház egyik legfontosabb alkotóelemének, a Karnak, mint főszereplőnek a megformálására kitűnő lehetőséget ad az együttműködő társulatok zenéhez és tánchoz szorosan kötődő formanyelve. A zenészek folyamatos közreműködése a munkafolyamatban lehetővé teszi a zenei kifejezés szerves használatát, folyamatos jelenlétét, de nem mondunk le az eszköztelenséggel, az üres tér dimenzióival és dinamikájával és a színész testével, mozgásával való kísérletezésről sem”
Lukács László