A francia forradalom egyik irodalmi "előszeleként" is felfogható műben Figaro és Suzanne - inas és komorna - esküvőjükre készülődnek. Almaviva gróf, a gazdájuk azonban - szemet vetvén Suzannera - újból érvényesíteni akarja az időközben megszüntetett feudális kiváltságot: az első éjszaka jogát. Ugyanakkor féltékeny Cherubinra, a mindenkinek udvarló kis apródra. A grófné - férje állandó gyanúsítgatására - a jegyespárral szövetkezik. Miután kiderült, hogy Marcellina - akihez egy régi adóslevél alapján hozzá akarják kényszeríteni - Figaro tulajdon édesanyja, nem lehet tovább halogatni az esküvőt. Közben a grófné és Suzanne ruhát cserél és Suzanne találkára hívja a grófot...

A Figaro házassága - a neves programajánló portál megfogalmazása szerint - "remek kor- és jellemrajz, de bravúros cselvígjáték is. Kiáltvány a francia forradalom előtt, miközben a szerelem forradalmát hirdeti. A szerelemét, ami boldogítóbb, mint a politikai jelszavak, de néha kíméletlenebb, mint a guillotine", lássuk akár "egy tinédzser epekedő szerelmét az úrnője iránt, a megunt úrnő szerelmét a férje iránt, a férj vágyakozását minden fellebbenő szoknya után." Míg Figaro a darab végén egy igazi, örökérvényű igazsággal "köszön el tőlünk" és mutatja be érzékletesen az emberi természet egyik alapvető vonását: "Szegény voltam: megvetettek. Látták, hogy eszem is van: meggyűlöltek. Most, hogy szép feleségem és csinos vagyonom lett...

"Bizonyos értelemben ez az előadás - amellett, hogy helyzetkomikumokban bővelkedik és vígjátéki elemek sokaságát hordozza - rólunk is szól, hogy miként tudjuk érvényre jutattni becsületesen, leleményesen a bennünk rejlő értékeket és tehetséget, anélkül, hogy vétenénk a legfőbb isteni, emberi és közösségi törvények ellen. Fontos feladatunk, hogy mindezekre rávilágítsunk, miközben az emberi jellemvonások groteszk és mulatságos pillanatait is be kell mutatnunk. A fentiek miatt tartom eszményi, de ugyanakkor nagyon nehéz feladatnak a Figaro házassága színrevitelét." /BÁNFALVY ÁGI/