Személyek
Dóczy Péter
Életrajz
Budapesten születtem 1957. február 10-én szüleim hatodik gyermekeként.
Tanulmányaim:
Az általános iskola elvégzése után a Piarista Gimnáziumban tanultam tovább. 1975-ben érettségiztem.1975-76 között a Nemzeti Színház stúdiójában Bodnár Sándor növendéke voltam, és ez igen meghatározó élmény volt a pályafutásom során. 1976-ban felvettek a Színház és Filmművészeti Főiskola színész szakára. Az első két évben a rendező hallgatókkal közös mesterség óráim voltak, melyet Nádasdy Kálmán vezetett. A tanárok közül Montágh Imrét emelném ki, aki szakmai tudásával és barátságával utat mutatott számomra a színház és a film világában. A színész diplomámat 1980-ban kaptam meg..
Munkahelyek, szerepek:
A főiskola után 1980-82 között a veszprémi színházba szerződtem, ahol a legemlékezetesebb szerepem Trepljov volt Csehov Sirályában Dömölky János rendezésében.1982-89 között a miskolci színházban léptem fel. A hét év alatt nagyszerű szerepeket játszhattam: Karamazov testvérek Szmergyakovjától kezdve Saint Just-on át a Macbethig. Rendhagyó gimnáziumi irodalom órákat tartottam, és fiatalokat készítettem fel a színművészeti felvételire. 1990-ben a Nemzeti Színházba szerződtem.1991-93 között a győri Nemzeti Színházban játszottam.1993 óta szabadúszó vagyok. 1993-tól több vidéki és pesti színházban léptem fel - Békéscsaba, Pécs, Nyíregyháza, Budapesten pedig főleg a Merlin és a József Attila Színházban. Az elmúlt évek főbb szerepei: Harold Pinter: Hazatérés - Teddy, Cloudel: Kezes - Coufontain George.1996-tól német nyelven is játszom Schillert és Geothét a Szekszárdi Német Színházban. 2000-ben és 2003-ban a budaörsi Passióban Pilátus szerepét játszottam németül és magyarul.
2003 Tízévi szabadúszás után a soproni színház társulatához szerződtem.
Már a Gózon Gyula Kamaraszínház legelső bemutatójában szerepeltem, Füst Milán Máli nénijében alakítottam Alfonz szerepét. Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiájában lakáj voltam, Brecht Kurázsi mamájában tábori pap, Knott Várj, míg sötét lesz! című színdarabjában Roat. Lars Norén Éjszaka a nappal anyja című drámájában Martinként, Blinn Hajnali mellúszás című „high-tech” komédiájának magyarországi ősbemutatójában Werdell ügyvédként játszhattam főszerepet. Sartre Zárt tárgyalásában újfent lakájszerepben tűntem fel néhány évadnyi szünet után a Gózon színpadán. Jelenleg Molnár Ferenc-szatírájában, az Előjáték Lear királyhoz című előadásban alakítom Bánáti színész figuráját.
Önálló előadások, egyéb produkciók:
1985-ben elkészült első önálló előadásom Szilágyi Domonkos Kényszerleszállásai címmel. Ebből az előadásból 1998-ban a Duna TV megrendelésére Dér Andrásal és Iványi Marcellal (kinek a Szél című kisfilmje Cannes-i Nagydíjat nyert) filmet készítettem.
Összeállítottam a Körön kívül, körön belül című előadást, amelyet Hervay Gizella, Szilágyi Domonkos és Tóth László határon túli magyar költők műveiből szerkesztettem. Ezzel a produkcióval bejártam Magyarországot, a Kárpát-medencei magyar városokat, Nyugat-Európa, az USA és Kanada városait.
1992-ben a TRANZ-DANZ Alternatív Színház alapítójaként az Ideiglenes cím című produkcióval Párizsban előadói különdíjat nyertem a Bougnolet-i fesztiválon. Az előadás 1993-ban Budapesten elnyerte az év legjobb előadása címet. 1993-ban ez az előadás képviselte Magyarországot az antwerpeni kuturális fesztiválon.
1996-ban Pilinszky János verseiből és naplójából összeállított „Meditáció” című produkciót hoztam létre, mely Vattay Elemér és Pilinszky János fotóiból rendezett kiállításnak a megnyitó előadása, s amelyben Lőrinszky Attila zenéje és Blaskó Bori tánca egy igazi összművészeti megnyilvánulás.Ezt az előadást Magyarországon, a Kárpát-medencei magyar városokban, és német nyelvterületeken Nyugat-Európában is nagy sikerrel vittük színre.2001-ben 4 filmetűdöt készítettem Pilinszky verseiből és írásaiból, melynek össz. ideje: kb. 20 perc. Ezeket a kis filmeket a „Meditáció” című CD-ROM-on lehet megtekinteni (a kiadvány három nyelvű /angol, német, magyar/ ), melyet ugyanabban az évben adtak ki.
Főbb filmszerepek:
1993 Bacsó Péter „ A rómaiak” című filmsorozatában Berényi.
1994 Gödrös-Horváth: Privát Horváth, Wolfram barát apaszerepe.
1998 Kényszerleszállás.
2000 El Nino egyik főszerepe.
Egyéb munkák:2001 Pilinszky János „Meditáció című CD-ROM (3 nyelven, angol, német, magyar)
2003 Szilágyi Domokos Kényszerleszállásai című CD-ROM (3 nyelven, német, román, magyar)
1988 óta járom Európát és a Kárpát-medencét különböző meghívásoknak eleget téve. Színész vagyok ugyanakkor nagyon érdekel a film, az önálló komplex művészeti produkciók létrehozása és a fényképezés. Az elmúlt években a magyar kulturális intézetek meghívására több európai országban láthatták az érdeklődők Pilinszky „Meditáció” és a Szilágyi Domokos kényszerleszállásai” című produkciókat, amit a közönség angol és német nyelven is élvezhetett.Főleg olyan egyedi alkotások megvalósítását tartom fontosnak melyek az én személyiségemhez kötődvén unikális szellemi termékek, és a magyar kultúra fémjelzői lehetnek a világban.

Képsorozatok
-
Kisvárdai színházi találkozó
A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját
A Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját június 26. és július 4. között rendezték meg, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe.
-
Interjúk
„Egyedül lenni a színpadon olyan biztonságérzetet ad, hogy lám, mindenki más nélkül is megvagyok magammal…”
A magánéletben hallatlan kemény és fegyelmezett, a színpadon ezer színe van. Csernus Mariann 94 esztendősen ismét színpadra áll a maga szerkesztette Vizsolyi Bibliával. Lovas Ildikó -
Jurányi Inkubátorház
Évadot zárt a Jurányi és őszi bemutatóra készülnek az Átriumban
A Milf után a Kovács ikrek egy újabb színdarabot írtak őszre, az idei évadban Jurányiban a 9 hónap alatt 18 premier - 6 kiállításmegnyitó - 355 előadás - 30.000 néző volt – és díjeső. -
Maszk Egyesület
Maszk Egyesület és a THEALTER majd’ 40 év
Mi történhet negyven év alatt? Politikai rendszerváltások, diktátorok felemelkedése és bukása. Egy apró ország történelmi viharai Európa szívében. Harmincöt fesztivál. Több száz társulat, előadás, önkéntes, szervező, alkotó, színművész, előadó. -
Temesvári Csiky Gergely Színház
Festen – egy előadás a hallgatás rítusáról
Bemutatóval zárja a 2024/2025-ös évadot a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében. Száva Enikő
-
Jókai Szinház
Nemzetközi színházi alkotótábornak ad otthont a Békéscsabai Jókai Színház
Ázsiából és Európa több országából érkeznek színész- és dramaturghallgatók, valamint oktatók Békéscsabára: a közel száz főt megmozgató nemzetközi színházi alkotótábornak idén nyáron a Békéscsabai Jókai Színház ad otthont.











