Ez a színdarab egy olyan ember szokványos történetéről szól, aki egy pálinkamérésben himnuszt énekel a nyárhoz, anélkül, hogy közönséget keresne magának – továbbá a nyár, a pálinka és az éneklés következményeiről. Ez az ember nem különösebben modern költő. Baal nem indul hátránnyal, ami a természetét illeti. Annak a kornak a gyermeke, amelyikben a darab játszódik. Emlékeztek még Szókratész és Verlaine csúf koponyájára? Azon színészeknek mondom, akik rajonganak a szélsőségekért, amelyekhez nem elég középszerűnek lenni: Baal sem nem különösebben komikus, sem különösebben tragikus természet. Az állatok komolysága van meg benne. Ami a darabot illeti, szerzője, némi éles megfontolások után a következő tendenciát fedezte fel benne: azt akarja bebizonyítani, hogy az ember hozzájuthat ahhoz, ami jár neki, ha hajlandó megfizetni érte. És akkor is, ha nem hajlandó megfizetni. Vagy amikor éppen megfizet… A darab nem egy vagy több epizód, hanem egy élet története. Eredeti címe az volt: „Baal zabál! Baal táncol!! Baal megvilágosul!!!”

(Bertolt Brecht)