Fotófestészet – Gémes-találmány. De már a 19. században Európában és Amerikában is sok fotós elkezdett pszicho-fotografálni. Különösen sokan Franciaországban, pl. Hippolyte Braduc párizsi idegszakorvos éveken át próbálkozott az emberi test fluid emanációjának fotózásával. 1896 után Braduc a gondolatfotó felé fordult, metódusával az „emberi sugárzásra” fókuszált. De már 1870-től tudták, hogy a fotó a szemmel nem észlelhető egészen kicsit és a végtelenül nagyot is fel tudja fogni. A következő évtizedekben egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a fotó képes a „láthatatlant” láthatóvá tenni. Ezt erősítette meg a röntgenkép felfedezése, amit el is neveztek a „láthatatlan fotográfiájának.”

A korszak figyelte a szemmel nem érzékelhető mozgásokat is. Tudták: a valóság nem szűkíthető az emberi szem – az állatvilágéhoz képest is csak csökevényes – látótartományára. Kimondták: a fényképezőgép is inkább csak protézis. Így nemcsak az orvoslás, de a képzőművészet is érdeklődéssel fordult a gondolatfotók és az aktív kéz kisugárzása felé. A festőket párhuzamosan a kéz deleje kezdte izgatni. Kandinszkij könyvtára őrzi „Az érzékfeletti világ” című híressé lett okkult kötet egy példányát. A még ifjú mester a gondolatfotózás szövegrészeit aláhúzta. 1896-ban Papus – neves okkult szerző – írta: fotó nemcsak a tudós igazi belső hártyája, de az asztrál-lények igazi szeme is.

Gémes Péter kiállítása láttatja, hogy a „megismerő képzőművészetet” máig erősen foglalkoztatja a láthatatlan leképezése. Nála a kéz-képek kitüntetett klasszikus kultúrtörténeti / szakrális tartalmak hordozói. A végtagok írás-jellé alakítása, szeriális, összeolvasható nyelvi jelentést közvetítő kompozícióként is megjelenik. Lengyel közvetítésben kapott neoavantgárd látásával folytatni tudta a vázolt avantgárd törekvéseket.

Azzal, hogy Gémes leképezi magát különböző testhelyzetekben, rávilágít arra, hogy az igazi írás: a kép, – azaz ő maga. Műveinek mimetizált negatív-képeiben jól látható a művészet kettős mágiája: a művész, mint festő és mint festmény egyszerre működik. A kéz ösztönös és tudatos mozdulatai lényegileg azonosak a festéssel, a külső / belső látvány rögzítésével. Gémes Péter 20. századvégi gondolkodásában a fotó-fogalom a festészet felé billent.

Nyitókép: Vándorévek, 1986 – retustinta, szórópisztoly, vászon, 300 × 500 cm
a művész hagyatékában