Hírek
-
Szatmári színház
Teltház előtt játssza a My Fair Lady musicalt a társulat Bukarestben
Szeptember 28-án lesz a rendkívül népszerű musical bemutatója Szatmárnémetiben, a közönség viszont előbemutatóként 26-án és 27-én is láthatja a produkciót. -
Szatmárnémeti Bábtagozat
Ünnepel a Brighella Bábtagozat: bábelőadások az ünnepi hétvégén
Alapításának 20. évfordulóját ünnepli a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata. A kétnapos rendezvény keretében színpadra lépnek az ünnepeltek is, de jelentős szerep jut a balatonhenyei KL színháznak is, amely több bábelőadással kedveskedik majd a szatmári közönségnek, és a VagaBanda gólyalábas csapatnak, akik Miskolcról érkeznek. -
Szatmári színház
Babaelőadást mutat be a Brighella Bábtagozat
Szeptember 2-án 11 órai kezdettel az 1-4 éves gyermekeket és családjukat várják az Iparosotthon bábszínházi termébe, ahol a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata az évad első bemutatóján egy babaelőadást tár a nagyközönség elé. -
Szatmári színház
Már kiválthatók az új évadra szóló szatmári felnőtt bérletek
Már tart a szatmári felnőtt bérletek értékesítése a Szatmárnémeti Északi Színház Horea utcai jegypénztárában. Régi bérleteseink helyeit szeptember 10-ig tartjuk fent! Bérletáraink nem változtak! -
Szatmári színház
In Memoriam Szatmári Ágnes - kiállítás nyílt a remek jelmez- és díszlettervező festményeiből
A szatmárnémeti magyar színtársulat történetében fontos szerepet játszik Szatmári Ágnes, aki kevéssel az immár 70. éve történt alapítás után csatlakozott a társulathoz és díszlet- és jelmeztervezői karrierje során 140 előadás létrehozásában vett részt. -
Szatmári színház
Kezdetét vette az ünnepi színházi évad, augusztus 21-től válthatók a bérletek
Dupla színházi ünnep a 2023/2024-es évad Szatmárnémetiben: a Harag György Társulat alapításának 70., a Brighella Bábtagozat alapításának 20. évfordulóját ünnepli. -
Szatmári színház
Sikeres évadot zárt, ünneppel teli évadra készül a Harag György Társulat
A napokban ért véget a 2022/2023-as színházi évad, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata - valamint annak Brighella Bábtagozata - egy sikerekkel teli évadot tudhat a maga mögött. -
Kisvárdai színházi találkozó
A Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválja 2023
35. alkalommal rendezik meg június 23-tól Magyarország egyik legrégebbi, 1989-től évente megrendezett és legnagyobb hagyományokkal bíró színházi seregszemléje, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja. -
Szatmári színház
Budapesten a Csongor és Tünde
A 10. Nemzetközi Színházi Olimpia programjában június 13-án, helyi idő szerint 18 órai kezdettel a Thália Színházban lesz látható a Harag György Társulat Csongor és Tünde előadása. -
Kolozsvári színház
Prométheusz’22 a kolozsvári színház vendégjátéka
A Prométheusz’22 című magyar, román, szlovén és angol nyelvű előadás a 10. Színházi Olimpia keretében június 20-án, Thália Színházban, illetve június 22-én a Gyulai Várszínház Nyári Fesztiválján vendégszerepel.
Válogatás az archívumból
-
A Kolozsvári Állami Magyar Színházban bemutatták Frank Wedekin: Lulu (Ősváltozat, 1894) című darabját Eszenyi Enikő vendégrendezésében.2019. szeptember 4.
-
Maszk
33. THEALTER plusz kisfesztivál!
A 33. THEALTER plusz kisfesztivált szeptember 28. és október 1. között, azaz csütörtöktől vasárnapig rendezik meg Szegeden a Régi Zsinagógában. A fesztivál táncszínházzal, fizikai színházzal, fizikai bábszínházzal, prózai előadással és egy különleges koncerttel is várja vendégeit
-
Örkény Színház
Sok zene, gyerekprogramok, portrébeszélgetések a 12. Örkény Kerten
Tizenkettedik alkalommal szervezi meg az Örkény Színház évadnyitó programját szeptember 9-én, melynek keretében az érdeklődők találkozhatnak a teátrum művészeivel, kedvezményesen válthatnak jegyet az előadásokra, valamint lehetőségük nyílik támogatni az Örkényben őszre szervezett FreeSZFE Fesztivál létrejöttét is. -
Petőfi x Szendrey: szabadakarat>>>>
Koncerthangulatú történetet, a hamarosan színpadra kerülő szabadakarat>>>> című előadás. A csak néhány napra tervezett „pop-up produkció” bemutatója október 21-22-én lesz az Erkel Színházban, a főszerepben – mások mellett – Schoblocher Barbarával, Ember Márkkal, AKC Misivel és Filoval. -
Katona József Színház
Az ember tragédiája – Embtrag címmel – és a Sorstalanság tantermi előadása is színre kerül idén a Katonában
A budapesti Katona József Színház augusztus 21-én tartotta az évadnyitó társulati ülését. Dr. Bősz Anett, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes jubileumi díjat adott át a társulat kötelékében 40 éve dolgozó munkatársaknak -
Interjúk
„Az emberközpontú, emberséges színházban hiszek”
Bandi András Zsolt. A huncut-mosolyú, kócos szemöldökű, a vérprofi, a maximalista, az igazi nagy tehetségű színész, s az igazán emberséges ember, akinek mindenkihez van pár kedves szava, vagy egy humoros beköpése. Szerda Zsófi
-
Művészek írták
Abszurd királyság
A Műcsarnok abban a reményben vette fel idei programjába az Übü király drámához köthető, élményszerű ugyanakkor informatív tárlatát, hogy az a kánont szélesíti és bizonnyal „művészetet művészettel csináló” kiállítás. Új kutatásokat prezentál: látványos módon.