Hírek

A Prométheusz’22 című magyar, román, szlovén és angol nyelvű előadás a 10. Színházi Olimpia keretében június 20-án a budapesti Thália Színházban, illetve június 22-én a Gyulai Várszínház Nyári fesztiválján lesz látható Tompa Gábor rendezésében. Az Európai Színházi Unió Katasztrófa projektjének a keretében létrejött előadást a kolozsvári közönség az idei évadban június 18-án láthatja.
„A Kolozsvári Magyar Színházban Tompa Gábor rendező által kigondolt és színre vitt posztmodern előadás, a Prométheusz ’22 a szélsőségesen kortárs világunk durva valóságát tárja elénk: a kínzás medikalizálása, az éhínség okozta világméretű katasztrófák, szegénység, mocsok, mindenféle kórság, háborús atrocitások, fegyverkezés a mindennapokban, a kukkolássá silányított sajtó, az urambátyám-viszony szüntelen nyomósításának hivatalos teatralizálása (minden lehetséges szintre kivetítve).” – írja az elődásról Ruxandra Cesereanu a Teatrul Azi-ban.
Az előadás, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Konstancai Állami Színház és az SNT Drama Ljubljana közös produkciójaként jött létre, bemutatója 2022 júliusában volt Kolozsváron, tavaly októberben Ljubljanában játszották hét alkalommal, majd idén januárban kétszer volt látható Konstancán. Az Európai Színházi Unió Katasztrófa projektjének csúcspontjaként az előadás a portói São João Nemzeti Színház és az Európai Színházi Unió által szervezett Finisterra elnevezésű seregszemlén is részt vett, de szerepelt a 8. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál programjában is.
Az előadásban Igor Samobor, Domen Novak, Eva Jesenovec (SNT Drama Ljubljana), Cătălina Mihai, Florin Aioane, Ecaterina Lupu, Mirela Pană, Dana Dumitrescu (Konstancai Állami Színház), Viola Gábor, Dimény Áron, Kiss Tamás, Pethő Anikó, Román Eszter, Bogdán Zsolt, Vindis Andrea, Kántor Melinda (Kolozsvári Állami Magyar Színház) látható.
Az előadás létrehozásában közreműködött: Erwin Șimșensohn (a rendező munkatársa), Carmencita Brojboiu (díszletelemek és jelmezek), Vasile Șirli (zeneszerző), Kali Ágnes (dramaturg), Sinkó Ferenc (koreográfus), Radu Daniel (videóművész), valamint Bocskai Gyopár (látványtervező asszisztens).
Válogatás az archívumból
-
A Vendégségben Budapesten rendezvénysorozat keretében a Kolozsvári Állami Magyar Színház Keresztes Attila rendezésében mutatta be Varró Dániel - Presser Gábor: Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékát.2007. február 12.
-
Nagy Ervin és Borbély Alexandra az „Egy életünk” előadás bemutatója
Ezúttal Magyarország talán legismertebb művészpárja: Borbély Alexandra és Nagy Ervin mesélnek az életükről egy megkomponált színházi este formájában sok-sok humorral és öniróniával. Tamás Dorka
-
Monument 0.7: M/Others (2019) bemutató Kiscelli Múzeumban
A BTM Kiscelli Múzeum, Templomtérében május 8-én lesz a budapesti bemutatója Gyarmati Erzsébet és Salamon Eszter Monument 0.7: M/Others (2019) című performanszának. -
Kolozsvári színház
Harag György Centenáriumi Emlékhét Kolozsváron
A Kolozsvári Állami Magyar Színház, tisztelegve egykori főrendezője előtt, Harag György Centenáriumi Emlékhét címmel eseménysorozatot szervez június 1-9. között. -
Figura Stúdió Színház
Közös előadást készít a Figura Stúdió és a Tamási Áron Színház
Idén ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, mely alkalomból közös előadást készít a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatával az egykori alapító igazgató, Bocsárdi László rendezésében. -
Kisvárdai színházi találkozó
A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja
A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválját idén június 20-28 között rendezik meg, programban a tizenkilenc versenyelőadás, három végzős vagy frissdiplomás színinövendék fellépése mellett, a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ induló Várszínházi Esték sorozatának hat előadását is megtekintheti a közönség.
-
Közép-Európa Táncszínház
Közép-Európa Táncszínház bemutatója
A Közép-Európa Táncszínház április 24-én mutatta be X Maciej Kuźmiński: Négy évszak című előadását a Nemzeti Táncszínházban.