Írások
Január 14-én vette kezdetét a színházépület átadásának emlékére szervezett rendezvénysorozat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves közönségünk!
Szeretettel köszöntöm Önöket a magam és a Harag György Társulat egész közössége nevében ezen a különleges évfordulón!
Még e mai jeles alkalomra készülődtünk, ünneplő lélekkel és lázasan, amikor azt a szelíd jótanácsot kaptam – terjengős szónok hírében állva –, beszélnék most az egyszer rövidebben, s ne élnénk vissza szeretett közönségünk türelmével...
Belegondolva a jótanácsba s megfogadva az intelmeket, most azt kérem Önöktől, kivételesen ne a szavaimra figyeljenek!
„Szó, szó, szó.” – mondja Hamlet bosszúsan. És igaza van...
Templomba lépve elcsendesedni kellene, nem pedig beszélni. S nálam sokkal jobb rétor se mondhatna semmi igazán lényegeset, az előtt a csoda előtt megrendülten megállva, amit ez a 130 évnyi színháztörténelem jelent...
„De a veleje?” – kérdez vissza, ugyancsak joggal, Polonius Hamletnek. S joggal kérdezhetik ugyanezt Önök is: mi is a „veleje”, lényege annak, hogy mi itt, most, ma este ünnepelni hívtuk Önöket?
A válasz nem a beszédekben rejlik – hanem a csendben. Ne a szavakra figyeljünk tehát, hanem a köztük megbúvó, s őket, röviddel elhangzásuk után be is takaró csöndre!
A színházé zajos világ – tapsvihartól, zenétől, egekre kiáltott monológoktól hangos. De ma este arra kérem Önöket, az én szavaim helyett is, figyeljék meg, kérem, ennek az épületnek a mélységes csöndjeit! Én hat éves korom óta hallgatom őket, beszélgetek velük...
Ha figyelmesen hallgatjuk, talán kihalljuk belőle a történelmünk távoli hangjait..
.
Ebben a csendben színházépítők reménykedő felszusszanása neszez. És az első világháborúba, katonának elhurcolt művészek és nézők sóhajtásai. Ebben a csendben meghallhatják Krémer Sándor hangját és a Harag Györgyét, vagy éppen a Mihai Raicuét!
Ebben a csendben, ha sírást hallanak, talán Szabadkay József jájdalma üzen Önöknek – amikor a magyar kultúra életbenmaradásáért, a Román Királyságban lefolytatott két évtizednyi elszánt küzdelem után, saját hazája parancsolja le a színpadról őt, zsidó származása miatt... De benne van Szabadkay boldog felkacagása is – amikor először láthatta megfordulni tengelyén, mint egész világot jelentő deszkát, a saját költségén építtetett forgószínpadot! Románia első vidéki forgószínpadát!
Benne van Jakabffy Dezső fáradhatatlan lelkesedése, mindig újrakezdeni-tudása, de ott rejtőzik a mélyén Ács Ali bácsi csöndes, huncut félmosolya is. – ugye emlékeznek még, hogyan is mosolygott?
Ha nagyon figyelnek, dallamokat is fognak hallani, rengeteg tapsot, gyönyörű színésznők és görlök kacagását. Pezsgő- és puska dörrenését – és sajnos nemcsak színpadi fegyverét...
Hallani fogják egy bomba borzalmas becsapódását, és Szabó Mihály színházi gondnok bénult döbbenetében elmondott mondatát (köszönet a lányának, aki elmesélte nekem), amikor romjaiban látta viszont az előtte aznap még gondosan átnézett, kulcsra zárt épületet... Fájdalmas humorral ezt mondani a füstölgő romok fölött: „Még jó, hogy bezártam...”
Figyeljünk most kivételesen rájuk – ne önmagunkra! A szavak mögül, a színház csendjeiből hozzánk szóló építőkre és újjáépítőkre, hatalmas művészelődeinkre, csodálatos közönségünkre – végülis a saját nagyanyáinkra és nagyapáinkra.
Azokra, akik sosem szüntek meg akarni ezt a színházat és küzdeni érte, akár életre-halálra is...
Ma felbecsülnünk is nehéz, mit jelentett 1848-ban színházat építeni (mert első kőszínházunk bizony akkor épült!). Egy tomboló, az ország gazdasági erejét és lakosainak összes tartalékait felélő, hősies, ámde véres forradalom és szabadságharc idején új színházat építeni, társulatot fenntartani, egy ekkora városkában!
Olyan időkben, amikor máshol minimum megszorításokat eszközölnek, polgárháborús állapotok között – Szatmár színházat épít! És színházat épít, még gyönyörűbbet (számunkra a legeslegszebbet, biztosan), 1892-ben is. Olyan színházat, amelyben a világháború véres valóságát feledtetve is dübörgő sikerek születnek!
Amikor 1956-ban egy nemzet vívja forradalmát a szovjet elnyomással szemben, Szatmáron megintcsak színház születik! Harag György színháza! És születik 1948-ban, 1968-ban, 1993-ban, 2003-ban is színház, társulat, bábszínház. És színház születik itt, ma este is!
Mert őseink pontosan tudták, hogy amikor színházat építenek, a lélek és a szellem óvóhelyét építik meg!
Köszönet nekik, és köszönet mai fenntartóinknak, nézőinknek, támogatóinknak, hogy ezt az örökséget el nem árulva, meg nem tagadva, támogatják és látogatják a színházunkat!
Az előttünk járókra gondolva és távoli hangjukra figyelve, kívánok Önöknek méltó, emelkedett ünneplést, annak őszinte reménységével, hogy 130 év múltán, bármi történjen is, ebben a teremben mi újra találkozunk!
Remélem és hiszem, hogy lesz akkor is, aki belehallgasson majd a csendbe – amelyben akkor már ott visszhangzunk majd mi is, mindannyian.
És hiszem, hogy lesz még akkor is, aki érti és megérti a ma este elhangzott szavaimat.
Szeretettel köszöntöm Önöket a magam és a Harag György Társulat egész közössége nevében ezen a különleges évfordulón!
Még e mai jeles alkalomra készülődtünk, ünneplő lélekkel és lázasan, amikor azt a szelíd jótanácsot kaptam – terjengős szónok hírében állva –, beszélnék most az egyszer rövidebben, s ne élnénk vissza szeretett közönségünk türelmével...
Belegondolva a jótanácsba s megfogadva az intelmeket, most azt kérem Önöktől, kivételesen ne a szavaimra figyeljenek!
„Szó, szó, szó.” – mondja Hamlet bosszúsan. És igaza van...
Templomba lépve elcsendesedni kellene, nem pedig beszélni. S nálam sokkal jobb rétor se mondhatna semmi igazán lényegeset, az előtt a csoda előtt megrendülten megállva, amit ez a 130 évnyi színháztörténelem jelent...
„De a veleje?” – kérdez vissza, ugyancsak joggal, Polonius Hamletnek. S joggal kérdezhetik ugyanezt Önök is: mi is a „veleje”, lényege annak, hogy mi itt, most, ma este ünnepelni hívtuk Önöket?
A válasz nem a beszédekben rejlik – hanem a csendben. Ne a szavakra figyeljünk tehát, hanem a köztük megbúvó, s őket, röviddel elhangzásuk után be is takaró csöndre!
A színházé zajos világ – tapsvihartól, zenétől, egekre kiáltott monológoktól hangos. De ma este arra kérem Önöket, az én szavaim helyett is, figyeljék meg, kérem, ennek az épületnek a mélységes csöndjeit! Én hat éves korom óta hallgatom őket, beszélgetek velük...
Ha figyelmesen hallgatjuk, talán kihalljuk belőle a történelmünk távoli hangjait..
.
Ebben a csendben színházépítők reménykedő felszusszanása neszez. És az első világháborúba, katonának elhurcolt művészek és nézők sóhajtásai. Ebben a csendben meghallhatják Krémer Sándor hangját és a Harag Györgyét, vagy éppen a Mihai Raicuét!
Ebben a csendben, ha sírást hallanak, talán Szabadkay József jájdalma üzen Önöknek – amikor a magyar kultúra életbenmaradásáért, a Román Királyságban lefolytatott két évtizednyi elszánt küzdelem után, saját hazája parancsolja le a színpadról őt, zsidó származása miatt... De benne van Szabadkay boldog felkacagása is – amikor először láthatta megfordulni tengelyén, mint egész világot jelentő deszkát, a saját költségén építtetett forgószínpadot! Románia első vidéki forgószínpadát!
Benne van Jakabffy Dezső fáradhatatlan lelkesedése, mindig újrakezdeni-tudása, de ott rejtőzik a mélyén Ács Ali bácsi csöndes, huncut félmosolya is. – ugye emlékeznek még, hogyan is mosolygott?
Ha nagyon figyelnek, dallamokat is fognak hallani, rengeteg tapsot, gyönyörű színésznők és görlök kacagását. Pezsgő- és puska dörrenését – és sajnos nemcsak színpadi fegyverét...
Hallani fogják egy bomba borzalmas becsapódását, és Szabó Mihály színházi gondnok bénult döbbenetében elmondott mondatát (köszönet a lányának, aki elmesélte nekem), amikor romjaiban látta viszont az előtte aznap még gondosan átnézett, kulcsra zárt épületet... Fájdalmas humorral ezt mondani a füstölgő romok fölött: „Még jó, hogy bezártam...”
Figyeljünk most kivételesen rájuk – ne önmagunkra! A szavak mögül, a színház csendjeiből hozzánk szóló építőkre és újjáépítőkre, hatalmas művészelődeinkre, csodálatos közönségünkre – végülis a saját nagyanyáinkra és nagyapáinkra.
Azokra, akik sosem szüntek meg akarni ezt a színházat és küzdeni érte, akár életre-halálra is...
Ma felbecsülnünk is nehéz, mit jelentett 1848-ban színházat építeni (mert első kőszínházunk bizony akkor épült!). Egy tomboló, az ország gazdasági erejét és lakosainak összes tartalékait felélő, hősies, ámde véres forradalom és szabadságharc idején új színházat építeni, társulatot fenntartani, egy ekkora városkában!
Olyan időkben, amikor máshol minimum megszorításokat eszközölnek, polgárháborús állapotok között – Szatmár színházat épít! És színházat épít, még gyönyörűbbet (számunkra a legeslegszebbet, biztosan), 1892-ben is. Olyan színházat, amelyben a világháború véres valóságát feledtetve is dübörgő sikerek születnek!
Amikor 1956-ban egy nemzet vívja forradalmát a szovjet elnyomással szemben, Szatmáron megintcsak színház születik! Harag György színháza! És születik 1948-ban, 1968-ban, 1993-ban, 2003-ban is színház, társulat, bábszínház. És színház születik itt, ma este is!
Mert őseink pontosan tudták, hogy amikor színházat építenek, a lélek és a szellem óvóhelyét építik meg!
Köszönet nekik, és köszönet mai fenntartóinknak, nézőinknek, támogatóinknak, hogy ezt az örökséget el nem árulva, meg nem tagadva, támogatják és látogatják a színházunkat!
Az előttünk járókra gondolva és távoli hangjukra figyelve, kívánok Önöknek méltó, emelkedett ünneplést, annak őszinte reménységével, hogy 130 év múltán, bármi történjen is, ebben a teremben mi újra találkozunk!
Remélem és hiszem, hogy lesz akkor is, aki belehallgasson majd a csendbe – amelyben akkor már ott visszhangzunk majd mi is, mindannyian.
És hiszem, hogy lesz még akkor is, aki érti és megérti a ma este elhangzott szavaimat.
Válogatás az archívumból
-
Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban bemutatták Visky András: Júlia című darabját Ruszuly Éva előadásában.2008. május 25.
-
Debreceni színház
XV. Deszka Fesztivál
Debrecenben lesz május 9. és 18. között Magyarország idei egyik legnagyobb színházi eseménye, a XV. Deszka Fesztivál, 10 napon át 8 helyszínen 31 előadást láthatnak az érdeklődők. A fesztivált emellett zenei rendezvények, filmvetítések és beszélgetések is színesítik a programokat.
-
Sepsiszentgyörgyi színház
Vizsgaelőadás a Sepsiszentgyörgyön
A Tamási Áron Színház április 19-én mutatja be Sztojka Sebestyén Az Angyal című darabját, a vizsgaelőadás rendezője Pálffy Tibor -
Másfél óra – társasjáték a végzetről bemutató
A KGP Molnár Gusztáv és Koltai Róbert főszereplésével bemutatja a Másfél óra – társasjáték a végzetről című darabot. Gaál Ildikó rendezte felolvasószínházi előadás nyilvános főpróbája a Kugler Art Szalonban április 17-én, a premier pedig 18-án, a Soul Stage-ben lesz. -
Székesfehérvári színház
Balázs János Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar április 15-én Balázs Jánossal, Dobszay Péterrel, Rahmanyinovval és Beethovennel várja az érdeklődőket a Farkas Ferenc-sorozatot zárókoncertjén -
Kolozsvári színház
Stuart Mária bemutatója a kolozsvári színházban
A Kolozsvári Állami Magyar Színházban április 6-án a színház nagytermében mutatja be Friedrich Schiller Stuart Mária című tragédiáját Diego de Brea rendezésében
-
Kolozsvári színház
Szárnyvonal – Beszélgetés Fekete Vince József Attila-díjas és Babérkoszorús költővel
A magyar költészet napja előestéjén április 10-én, a Fekete Vince József Attila- díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költővel a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében Tompa Gábor, a színház igazgatója beszélget. Közreműködik: Dimény Áron.