A Komáromi Jókai Színház 2008.- május 16-án mutatja be Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjét. Az előadást Keresztes Attila, rendező, a Kolozsvári Állami Színház aligazgatója rendezi. Zenei vezetője és karnagya Incze G. Katalin. Jelmezeit Bianca Imolda Jeremias tervezte, díszletét Bartha József tervei alapján Győry Gabriella alkalmazta a komáromi színpadra. Az előadás dramaturgja Bodó A. Ottó, koreográfusa Kozma Attila.
A Csárdáskirálynő minden idők leggyakrabban műsorra tűzött magyar operettje. Sokatmondó tény, hogy a statisztikák szerint nincs egyetlen olyan perc sem, hogy a világon valahol fel ne csendülne - filmen, tévében, vagy rádióban - a Csárdáskirálynő valamely dallama.
1915-ben mutatták be Bécsben, majd egy év múlva Budapesten, és sikerére jellemző, hogy az első világháború alatt még az Osztrák-Magyar Monarchiával hadban álló országok színpadait is meghódította.
Az operett kirobbanó sikerét három sajátosságának köszönhette. Elsősorban a friss, szellemes-dallamos zenének, amely befogadta az opera szép szólóit, duettjeit, kvartettjeit, kórusait, de kerülte, sőt gúnyolta a fellengzős pátoszt, a mesterkélt drámaiságot. Népszerűségét fokozta a tánczene és a folklorisztikus motívumok beépítése. Másodszor, széles tömegeket vonzott a fordulatos történet, amely a vágyálmokat elégítette ki, s többé-kevésbé a népi igazságérzetet, miként a népmese. Az operett hatását növelte harmadik erénye: a látványossága, a pompás díszletek, a csillogó kosztümök, a művészi táncok.
A Komáromi Jókai Színházban mindhárom tényezőre nagy hangsúlyt fektettünk. A zenei igényességre garancia a remek szereposztás, valamint a „Raab Sinfonietta“ Zenekar (a győri filharmónia tagjaival), akik élőben kísérik majd az előadást.
Az orfeumcsillag Vereczki Szilvia és Edwin Lippert-Weilersheim herceg reménytelennek látszó szereleme köré fonódó történet akár banálisnak is mondható. A mű az által emelkedik ki az operettek sorából, hogy a könnyed réteg, a banálisnak látszó történet alatt a történetben valódi hús-vér alakok, igazi mély emberi érzések, erős szenvedélyek rejtőznek. Magában hordozza korának sajátos életérzését, a XX. század elejének önpusztító és egyben végtelenül életszerető rohanását, a halálfélelem elől való menekülést, („Gyerünk, gyerünk, gyerünk, mert gyors az élet“). S benne van mindaz, amit a magyarságnak az első világháború kitörése jelentett – a magyarság talán legnagyobb drámája: a Monarchia haláltánca s Trianon.
Előadásunkban a történet elmesélése közben szimultán kívánjuk megidézni a kor társadalmi sajátosságait és az operettet mint műfajt. Az operettre jellemző könnyedség és keletkezési korának felszín alatti forrongásai jegyében előadásunk az „utolsó boldog békeév" végnapjaiban játszódik, a hamadik felvonás időpontja pedig épp 1914. június 28., a Ferenc Ferdinánd elleni szarajevói merénylet, a béke végének napja.