Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) a Magányos cédrus, A szerelmesek találkozása, a Baalbek című festmények alkotója a múlt század eleji magyar festészet „profetikus alakja” – mondja a róla írt színmű szerzője, Kovásznai György. Szó szerint is érthetjük, hiszen – visszaemlékezései tanúsága szerint – gyógyszerészből égi hang hatására lett autodidakta festő. Életformáját az Európától Afrikán keresztül Távol-Keletig terjedő utazásai határozták meg és ihlették: alkotásai szinte kizárólag tájképek. Művészetét nem lehet egy meghatározott stílus keretei közé szorítani, nem vallotta magát semmilyen irányzat követőjének: önéletírásában a „napút festőjének” nevezi önmagát.

Csontváry titokzatos alakját a festő-animációs rendező Kovásznai György nem kifejezetten életrajzi jellegű darabja négy képében négy különböző dimenzióban ragadja meg. A távol-keleti kávéházban, festőtársai társaságában, majd a képtár előtt, amint sikertelenül igyekszik látogatókat verbuválni a saját kiállítására, továbbá a kommunista rendszer nagyfeje előtt, ahol hangját se hallani, és végül halálának pillanatában, alkotásainak, motívumainak, eszméinek lázálomszerű cirkuszi felvonulásában.

Kövesdy István rendező az előadásról:

Érdekes –bár távoli – összecsengés van Kovásznai György és művének központi alakja, Csontvári Kosztka Tivadar sorsának megítélése között is. Teljes életművük, a benne rejlő életfilozófia, világról való gondolkozás érdemi feltárása, megértése, értékelése mindkettőjük esetében csak késedelemmel, az utókor által bontakozhatott ki. És máig nem zárult le teljesen.

Élet és művészet, emberi – gyarló és egyszerű – sors és elhivatottság ellentmondásos egymásnak feszülése, az áhított harmónia elkeseredett keresése, és megvalósításának lehetetlensége, illetve csak „egyénileg”, belül, és mint ilyen, virtuális beteljesedése a művészi alkotásban.

Ezek a gondolatok foglalkoztatnak.