Hírek
Horváth Péter ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik a hetvenes évek végén alapvetően új hangot hozott a magyar fotókultúrába akár az újságok felületein, akár a kiállítóterek falain. Az előző nemzedék feladata volt megteremteni a professzionális fotografálást és annak intézményrendszerét, megtisztogatni a fotózást a nyomasztó szocreál és a zavarba ejtő „magyaros” hagyománytól. Horváth Péterék kihívása a képi autonómia elfogadtatása volt.
Amatőr fotográfusként kezdte Baján, aztán megjárta a Magyar Távirati Irodát, több szerkesztőséget – köztük az önálló fotóriport sikerre vitelével próbálkozó nevezetes Képes7-nél is dolgozott a nyolcvanas évek végén –, immár két évtizede pedig gondosan kidolgozott sorozatok révén az autonóm fotográfia egyéni útjait járja. Amire vállalkozunk: egy nagy tehetségű, csendes, érzékeny művész varázslatainak bemutatása. Teljességről szó sem eshet. Ha csak a riporter Horváth Péterre gondolunk: több évtized, átlag heti egy riport, riportonként ötven vagy száz kép – a művelet eredménye százezres. Ebben a könyvben meg ha kétszázötven kép kaphat helyet. De útkereséseiből, tematikus kezdeményezéseiből sem fér ide minden. Sok téma, sok megközelítés foglalkoztatta. Ezért a könyv első felében néhány kedvenc képet találnak, de azután a nagyobb ciklusok következnek, amelyek mögött még további fontos alkotások tucatjai lapulnak.
Válogatás az archívumból
-
A kisvárdai fesztiválon a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház bemutatta Piaf-Marche című produkcióját Mezei Kinga rendezésében.2016. június 21.
-
Interjúk
Volt egyszer egy Egyetemi Színpad… meg egy Universitas Együttes…
meg Rock Színház….soroljam még? kérdezem Katona Imrét, aki színészként, dramaturgként, rendezőként és elméleti szakemberként a színpadi kísérletekre, az alternatív kezdeményezésekre tette fel az életét. Lovas Ildikó
-
Interjúk
„Adják oda az életüket és vérüket azért az előadásért”
„Én nem bújtam különböző figurák bőrébe, hanem gyermeki ártatlansággal – és mégis profizmussal – azt képzeltem, hogy az a karakter én vagyok” – mondja Béres Ilona. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész hét éve nem játszik színpadon, de a közönség ma is elragadtatással nézi a filmkockákon megőrzött alkotásait. Színes színházi pályafutásáról bezsélgettünk. Seres Gerda -
Interjúk
Nem szeretni kell egymást, hanem végszót kell adni a másiknak ...
Az ország Dinijeként ismeri mindenki Ujlaki Dénest, a hazai színművészet egyik legkiemelkedőbb alakját, aki sosem kételkedett benne, hogy színész akar lenni, és mindig őszinte maradt – a színpadon éppúgy, mint az életben. Zsigmond Lilian -
Interjúk
Tükröt tartani, ez a dolgunk…
...mondja Lábán Kati, az RS9 Színház igazgatója, miközben bejárom az utcáról kicsinek tűnő színházat, csak a mélybe vezető meredek lépcső ijesztő kissé, de belül nem várt izgalmas terekkel rendelkezik és műsora, ha lehet, még meglepőbb. Lovas Ildikó -
Interjúk
Magának ezer arca van…
…mondta Marton Endre rendező a 22 éves Csákányi Eszternek a Nemzeti Színházban és bizonyára nem sejtette, hogy a csoportos szereplők közül kitűnő fiatal lány pályáján fényesen igazolja majd a megállapítást. Lovas Ildikó
-
Temesvári Csiky Gergely Színház
Krasznahorkai Sátántangója a magyar kultúra napján
Mi más mutatná meg a magyar nyelvet beszélő közösség gondolkodásának mélységeit, mint az irodalom – ezért is döntött úgy a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, hogy Krasznahorkai László több nyelven is megjelent Sátántangó című regényének részleteivel ünnepli a magyar kultúra napját.














