Jólelkű vezérigazgató, aki szerelmes titkárnőjébe, álmodozó, a való élet realitásai elöl menekülő fia, zűrzavaros életet élő lánya, a könyvelőbe szerelmes titkárnő, végül a nagyszájú, bölcs, szeretetreméltó nagynéni, aki összezavarja, aztán megoldja valamennyi szereplő életét - lehetne akár kommersz vígjáték is, de nem az. Füst Milán mély emberlátása, humanizmusa megélhető sorsok szövevényévé alakítja a felszínes történetet. Végignevetjük ugyan az előadást, mégis, bele- belesajdul a szívünk - saját életünk botladozásait juttatja eszünkbe.

Füst Milán pályája végén 1955- ben beismeri azt, ami ellen egész életében tiltakozott: nem szégyen a közönségnek tetsző darabot írni: elismeri, hogy a színház " nagy befektetéssel járó, komoly üzlet... A dráma ezek szerint olyan műfaj, melyben az üzlet és művészet buján ölelkezik... mert ugyan ki vehetné rossz néven a színházak akár fennkölt szellemű igazgatóját is, ha a közönségnek tetszeni akar, mivelhogy saját költségeit legalábbis vissza akarná szerezni."