Vörösmarty Mihály sosem láthatta művét színpadon megvalósulni. Álmában sem gondolta, hogy ekkora utat jár be a darab az elmúlt másfél évszázadban. Ahogy álmában sem sejtette Csongor, hogy Tündével megtalálja a szerelmi beteljesülést. Csongor és Tünde nagy akadályok elé került. Ahogy a róluk elnevezett mű is, hiszen nagy népszerűségre tett szert az iskolákban és színházakban egyaránt. Meghatározta a romantikáról alkotott elképzelést a magyar nyelvterületen és kötelező klasszikussá vált a társadalom szemében. Ez nagysága mellett terhet is jelent, főleg a mindenkori színházcsinálókra. Egy olyan megvalósítás irányába szeretnék elmozdulni, ami a mű tiszteletben tartása mellett képes újszerű elemeket tartalmazni, amelyek a színház pillanatnyi igazságát és időtlenségét erősíthetik meg. A verses szövegek mélyebb dimenziót szeretném feltárni az alkotókkal olyan módon, hogy érezhetővé váljon az emberi dráma és a nyers költészet, a zsigeri játék és az álmokat felidéző képzelet, az örökérvényű klasszikus és az újító színház varázsa. (Sardar Tagirovsky)