Személyek
Bertolt Brecht
alapszöveg
szövegkönyv
rendező
író
Életrajz
német drámaíró, költő, az epikus színház megteremtője Augsburgban született, jómódú családban. Érettségi után a Müncheni Egyetem orvosi fakultására iratkozott be, az első világháború utolsó évében szanitécként szolgált a hadseregben. Az egyetem mellett egy kabaréban is szerepelt, saját dalait adta elő mandolinkísérettel.
A világhírnevet az 1928-ban színpadra került, Kurt Weill zenéjével készült groteszk hangvételű Koldusopera hozta meg számára, amely egy XVIII. századi angol dráma feldolgozása. Itt már szerepeltek az epikus színházra jellemző elidegenítő effektusok, a didaktikus feliratok, a vetített képek, a nézőket megszólító színészek, a cselekményt megszakító songok, amelyek közül nem egy világsláger lett. A következő Brecht-Weil darabbal, a Mahagonny városának tündöklése és bukásával megalkotta teljesen új drámaelméletét az epikus színházról.
Hitler hatalomra jutása után menekülnie kellett hazájából, ahol állampolgárságától megfosztották, könyveit elégették, darabjait betiltották. Bolyongásai közben keletkeztek legfontosabb elméleti írásai, antifasiszta versei, emigrációban írta legjelentősebb drámáit is: a tudósok felelősségét boncoló Galilei életét, a háború értelmetlenségét bizonyító Kurázsi mamát, a kapitalizmus kíméletlenségét vázoló Szecsuáni jólélek című darabot, a Hitlert nevetségessé tevő Állítsátok meg Arturo Uit! című szatírát.
1941-ben a Szovjetunión át az Egyesült Államokba menekült, és Hollywoodban próbált szerencsét, kevés sikerrel. Megírta az ősi kínai történetet feldolgozó Kaukázusi krétakört, majd 1947-ben, amikor az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság tanúként kihallgatta, jobbnak látta visszatérni Európába. 1949-ben a keletnémet rendszer meghívására az NDK-ba utazott, s feleségével, Helene Weigel színésznővel Kelet-Berlinben létrehozták színházukat Berliner Ensemble néven. A színházszervezés, a rendezés mellett több átdolgozást is készített, a többi között Goethe Ős-Faustjából, Moliere Don Juanjából és Shakespeare Coriolanusából.

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Kisvárdai színházi találkozó
A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját
A Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját június 26. és július 4. között rendezték meg, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe.
-
Interjúk
„Egyedül lenni a színpadon olyan biztonságérzetet ad, hogy lám, mindenki más nélkül is megvagyok magammal…”
A magánéletben hallatlan kemény és fegyelmezett, a színpadon ezer színe van. Csernus Mariann 94 esztendősen ismét színpadra áll a maga szerkesztette Vizsolyi Bibliával. Lovas Ildikó -
Jurányi Inkubátorház
Évadot zárt a Jurányi és őszi bemutatóra készülnek az Átriumban
A Milf után a Kovács ikrek egy újabb színdarabot írtak őszre, az idei évadban Jurányiban a 9 hónap alatt 18 premier - 6 kiállításmegnyitó - 355 előadás - 30.000 néző volt – és díjeső. -
Maszk Egyesület
Maszk Egyesület és a THEALTER majd’ 40 év
Mi történhet negyven év alatt? Politikai rendszerváltások, diktátorok felemelkedése és bukása. Egy apró ország történelmi viharai Európa szívében. Harmincöt fesztivál. Több száz társulat, előadás, önkéntes, szervező, alkotó, színművész, előadó. -
Temesvári Csiky Gergely Színház
Festen – egy előadás a hallgatás rítusáról
Bemutatóval zárja a 2024/2025-ös évadot a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében. Száva Enikő
-
Jókai Szinház
Nemzetközi színházi alkotótábornak ad otthont a Békéscsabai Jókai Színház
Ázsiából és Európa több országából érkeznek színész- és dramaturghallgatók, valamint oktatók Békéscsabára: a közel száz főt megmozgató nemzetközi színházi alkotótábornak idén nyáron a Békéscsabai Jókai Színház ad otthont.