Személyek
Borut Šeparović
Életrajz
Filozófia és összehasonlító irodalomtudomány szakon végzett a zágrábi Bölcsészettudományi Karon, posztgraduális tanulmányokat az amszterdami DasArtsban folytatott. Alkotói tevékenységének kezdete egybeesik a Montažstroj megalapításának idejével. Šeparović művészeti vezetésével a Montažstroj csoport – 1989-es alapításától fogva – az ún. mozgósító, másszínházi jelleg védjegyévé vált Horvátországban és külföldön egyaránt. Több mint 50 projektet, előadást és performanszt jegyez rendezőként, koreográfusként, projektvezetőként a Montažstroj, illetve számos más színház produkcióban. Szabadkán is nagy sikerrel mutatták be A ’91-’95-ös generáció, a Vatrotehna 2.0, az Osztályellenség és a Bikini-demokrácia című előadásait. Folyamatos érdeklődést mutat az angazsált színház és művészet iránt, amely – távol az explicit, napi politikai diskurzustól – újra és újra azt a társadalmi közeget problematizálja, amelyben létrejött.

-
Madách Színház
Összel mutatja be a Madách Színház az EVITA című musicalt
A Madách Színház szeptember 18,19 és 20-án három karakteres szereposztásban mutatja be Andrew Lloyd Webber legendás musicaljét, az Evitát Szirtes Tamás rendezésében.
-
Budaörsi Latinovits Színház
Ötnapos nemzetközi színházi fesztivál érkezik a Budaörsi Latinovits Színházba júniusban!
Az idei évad végén, június 8. és 12. között a Budaörsi Latinovits Színházban kerül sor az első magyarországi Sharm El-Sheikh Nemzetközi Színházi Fesztiválra (SITFY), amely keretében négy magyar és hét külföldi előadást láthatnak a nézők. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Übü király bemutatója Sepsiszentgyön
Az idei évad utolsó bemutatóját tartja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, az Alfred Jarry Übü-drámái alapján készülő Übü király, Avagy itt (újra) királyság lészen, pedig demokrácia vala című előadás Hegymegi Máté rendezésében készült. -
Kisvárdai színházi találkozó
A fiatalok fesztiválja Kisvárdán
Ismét a fiatal alkotók, nézők és társulatok találkozóhelye lesz június 26. és július 4. között Kisvárda, a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Pálffy Tibor Uniter-díjat kapott
A Román Színházi Szövetség többszöri jelölése után – Yvonne, burgundi hercegnő (2009), Hamlet (2014), A vihar (2025) – idén elnyerte az UNITER-díjat Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal együttműködésben készült Rinocéroszok című előadásunk Jean alakításáért.
-
Artus Stúdió
Nemzetközi közösségi performanszra készül a Baltazár Színház és az Artus Stúdió
A Kérész Művek 92. – Bábel című előadás egy nemzetközi műhelymunka eredménye, amely ép és fogyatékossággal élő művészek közös alkotói folyamatából született meg.











