Személyek
Gemza Péter
Életrajz
1970, Budapest
Gemza Péter 2008 óta dolgozik koreográfusként, rendezőként a Csokonai Színházban. Személyén keresztül kapcsolódik össze a vajdasági születésű, francia koreográfus Nagy József társulata és a debreceni színház. Nagy József olyan legendás előadásaiban táncolt, mint a Woyczek, a Habakuk kommentárok, Filozófusok, Asobu…
Főiskolai évei alatt ismerkedik meg a kortárs tánccal. 1990-ben, Jászberényben Várszegi Tiborral közösen megalapítják a Pont Színházat. Ez az együttműködés a mai napig tart, több előadás született belőle. 1994-től folyamatosan Franciaországban dolgozik, Nagy József vajdasági születésű, francia koreográfus társulatában
Végzettség:
Centre National de la Danse (Párizs) ‒ kortárs tánc tanár (2001)
Pályájának korábbi állomásai:
2008 óta a Csokonai Színház társulatának tagja
2013 óta a Csokonai Színház igazgató-helyettese, művészeti vezetője

-
Sepsiszentgyörgyi színház
Évadkezdés próbakezdéssel Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznál Albu István igazgatói kinevezése óta először dolgozik együtt a társulattal, a Menedék című előadás rendezi, az első próbát augusztus 26-án tartották.
-
Temesvári Csiky Gergely Színház
színJÁTÉKOK Temesváron
A színJÁTÉKOK látványos felvonulása a színház elöl indul augusztus 27-én soha nem neveztek még ennyien, látványos lesz, amint végigvonul a városon többszáz színész, színházi ember, köztük hat színházigazgató. Száva Enikő -
Forte Társulat
A Forte Társulat Gyöngyélet című előadása vendég Kolozsváron
A Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyszínpadán vendégszerepel augusztus 28-ána budapesti Forte Társulat Gyöngyélet című előadása. Az Ugron Zsolna szövegéből készült produkciót Horváth Csaba rendezte. -
Jókai Szinház
Nemzetközi fesztivállal indul a Békéscsabai Jókai Színház új évada
A szeptember 10–12. között megrendezett háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok hat versenyprodukcióval mutatkoznak be, a programban egy határokon átívelő koprodukcióban készülő ősbemutató is szerepel. -
Véget ért a 36. THEALTER fesztivál
A MASZK Egyesület a THEALTER július 19. és 25. között harminchatodik alkalommal rendezte meg nemzetközi színházi fesztivált. A hét nap alatt négy helyszínen húsz előadás várta a közönséget THEALTER
-
Kisvárdai színházi találkozó
A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját
A Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját június 26. és július 4. között rendezték meg, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe.










