Személyek
Solténszky Tibor
Életrajz
Nyíregyháza, 1953. május 12. – Budapest, 2016. május 23.
Dramaturg, rendező, színészpedagógus, művésztanár
A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumba járt, a Magi István vezette diákszínjátszó egyesület tagja volt. Szegeden a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója, a Szegedi Egyetemi Színpad színésze, ahol több fesztiválon vett részt külföldön. Józef Szajna és Jerzy Grotowski Laboratórium Színházában is tanult.
A hetvenes évek végétől a Magyar Rádió bemondója, dramaturg a Stúdió K. Színházban, a Rádiószínház dramaturgja, majd vezetője annak megszűnéséig.
A rádió mellett többek között: újságot szerkesztett és újságíróként írt, rádióban és tévében egyaránt dolgozott. Színházaknál dramaturgként és rendezőként dolgozott.
Egy ideig a POSZT válogató, majd a Magyar Szín-Játékos Szövetség egyik alapítója, a Színházi Dramaturgok Céhének elnöke volt.
Az 1990-től oktatási és szakmai táborokat vezetett. kurzusokat tart egyetemek média szakán, tanít művészeti iskolákban
A Magyar Versmondó Egyesület szakmai munkájában is szerepet vállalt. Különböző nemzetközi projektekben vett rész vezetett szakmai tréningeket is
Színházi képzési anyag kidolgozásában, lektorálásában vállalt szerepet, a Soltis Lajos Színház örökös tagja.

-
Interjúk
Magának ezer arca van…
…mondta Marton Endre rendező a 22 éves Csákányi Eszternek a Nemzeti Színházban és bizonyára nem sejtette, hogy a csoportos szereplők közül kitűnő fiatal lány pályáján fényesen igazolja majd a megállapítást. Lovas Ildikó
-
Temesvári Csiky Gergely Színház
Krasznahorkai Sátántangója a magyar kultúra napján
Mi más mutatná meg a magyar nyelvet beszélő közösség gondolkodásának mélységeit, mint az irodalom – ezért is döntött úgy a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, hogy Krasznahorkai László több nyelven is megjelent Sátántangó című regényének részleteivel ünnepli a magyar kultúra napját. -
Interjúk
Ha az ember jó úton jár, jó visszajelzéseket kap, ha nem, akkor olyanokat…
Kubik Anna 45 esztendeje van a pályán, láttuk főszereplőként Portiának, Melindának, Grusénak, Aasenak, Muskátnénak, Lady Milfordnak, Rickl Máriának és láttuk címszereplőként Júliának, Melindának, Yermának, Johannának. Lovas Ildikó -
Budapest Bábszínház
Semmi 2.0 – amikor egy generáció újra felteszi a legnehezebb kérdéseket
Ikonikus előadását gondolja újra a Budapest Bábszínház: a Semmi című, 13 éven át nagy sikerrel futó produkció február 20-tól Semmi 2.0 címmel, új szereposztással, friss zenei világgal és megújult vizualitással tér vissza, ezúttal a Nagyszínpadon. -
Színek és belső tájak – Vajda Boróka festménykiállítása Kecskeméten
Különleges arcát mutatja meg a közönségnek Vajda Boróka: a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház primadonnája ezúttal nem a színpadon, hanem a festővásznon mesél. BORO BASE című festménykiállítása január 15-én nyílik meg a színház nézőtéri büféjében.
-
Interjúk
„Valószínűleg keveset csaltam” – beszélgetés Székely Gáborral
Székely Gábor Kossuth-díjas rendező egyike azoknak, akik meghatározták a XX. század második felének magyar színházi életét, ízlését, alapkérdéseit. Bár ő jóval szerényebben fogalmaz. Azt mondja, talán említhetne három vagy négy darabot, amit sikerült jól megcsinálnia. Seres Gerda










