Személyek
Szántó Gergő
színész

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
„Mindig továbbléptem, amikor már nem értek új impulzusok”
Tímár Éva Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művésszel budai otthonában színészi hivatásáról, legkedvesebb szerepeiről és pályatársairól beszélgettünk. Rojkó Annamária
-
Interjúk
Megérinteni a végtelent
Bérczes László az Első beszélgetőkönyvének fülszövegében ez áll: „Ezek a beszélgetések természetesen önző okból készültek: magamra vagyok kíváncsi, a helyzetemre, a helyemre.” Gyulay Eszter -
Székesfehérvári színház
Vándorállat a libikókán - egy életpálya történetei
Szikora János öt estére kivételes tehetségű beszélgetőpartnereket, barátokat hív meg a fehérvári színházba, azokat a művészeket, akikkel különböző korszakokban, különböző világokban találkozott, első alkalommal február 24-én. -
Interjúk
„A kollégák egész pályám során nagyon szerettek”
Hűséges típus; igazgatói és főrendezői korszakokon átívelően, közel hatvan éve a József Attila Színház tagja. 2008 óta örökös tagja! Ez azonban nem jelenti azt, hogy az angyalföldi társulat mellett ne játszott volna számos más hazai színpadon is. Ujréti László Jászai Mari-díjas és Aase-díjas művésszel hivatásáról, mestereiről, pályatársairól és jelentős szerepeiről beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Kolozsvári színház
Én vagyok a szél – bemutató a kolozsvári színházban
A Kolozsvári Állami Magyar Színház február 13-án, a mutatta be az irodalmi Nobel-díjas Jon Fosse Én vagyok a szél című drámáját Tompa Gábor rendezésében a színház Stúdiótermében.
-
Interjúk
„Köszönöm, drága jó istenem, hogy ez ma sikerült.”
Blaskó Péter gondolatai az átváltozásról, a függöny mögötti titokról – a színházi alkotás képessége egy olyan fajta tálentum, amit az ember a jóistentől kapott és vele született. És azzal úgy kell sáfárkodnia, hogy kiteljesedjen benne és ez a kiteljesedés a mindenkori nézőknek örömet okozzon. Kozma András