Személyek
Guelmino Sándor
Életrajz
Születési hely: Újvidék
Születésnap: 1972. március 21.
Foglalkozás: színházrendező, dramaturg
A Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1991-ben, majd ezt követően párhuzamosan folytatott jogi és színháztudományi tanulmányokat. Az egyetemi évek alatt kritikákat, interjúkat publikál. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán 1997-ben végzett, a Színház- és Filmművészeti Egyetem színháztudomány szakán, dramaturgiai és színházrendezői tanulmányait 2000-ben fejezte be Osztovits Levente és Babarczy László tanítványaként. Ezt követően a Vígszínház drámaíró kurzusán képezte magát. 2001-től a Madách Kamaraszínház, 2004-től az Örkény István Színház, 2005-től a Pesti Magyar Színház társulatának tagja.
Fontosabb rendezései
Jászai Mari Színház
Tennesse Williams: A vágy villamosa (2014)
Yasmina Reza: Az öldöklés istene (2013)
Molnár Ferenc: A testőr (2012)
Henrik Ibsen: Nóra (2011)

Képsorozatok
-
Madách Színház
Összel mutatja be a Madách Színház az EVITA című musicalt
A Madách Színház szeptember 18,19 és 20-án három karakteres szereposztásban mutatja be Andrew Lloyd Webber legendás musicaljét, az Evitát Szirtes Tamás rendezésében.
-
Budaörsi Latinovits Színház
Ötnapos nemzetközi színházi fesztivál érkezik a Budaörsi Latinovits Színházba júniusban!
Az idei évad végén, június 8. és 12. között a Budaörsi Latinovits Színházban kerül sor az első magyarországi Sharm El-Sheikh Nemzetközi Színházi Fesztiválra (SITFY), amely keretében négy magyar és hét külföldi előadást láthatnak a nézők. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Übü király bemutatója Sepsiszentgyön
Az idei évad utolsó bemutatóját tartja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, az Alfred Jarry Übü-drámái alapján készülő Übü király, Avagy itt (újra) királyság lészen, pedig demokrácia vala című előadás Hegymegi Máté rendezésében készült. -
Kisvárdai színházi találkozó
A fiatalok fesztiválja Kisvárdán
Ismét a fiatal alkotók, nézők és társulatok találkozóhelye lesz június 26. és július 4. között Kisvárda, a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Pálffy Tibor Uniter-díjat kapott
A Román Színházi Szövetség többszöri jelölése után – Yvonne, burgundi hercegnő (2009), Hamlet (2014), A vihar (2025) – idén elnyerte az UNITER-díjat Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal együttműködésben készült Rinocéroszok című előadásunk Jean alakításáért.
-
Artus Stúdió
Nemzetközi közösségi performanszra készül a Baltazár Színház és az Artus Stúdió
A Kérész Művek 92. – Bábel című előadás egy nemzetközi műhelymunka eredménye, amely ép és fogyatékossággal élő művészek közös alkotói folyamatából született meg.












