Személyek
Györgyi Anna
Életrajz
Életpályája: 1967. július 2-án született Kecskeméten. A Színház és Filmművészeti Főiskolán 1989-ben végzett Szirtes Tamás osztályában. A főiskola után a Madách Színház tagja lett (1989-1992). Tagja volt az Arany János Színház (1993), a Budapest Bábszínház (1994-1997), a Bárka Színház (1997-1998), az Új Színház (1999-2009) társulatának. 2010 szeptemberétől a Magyar Színházhoz szerződött. Számos vidéki színházban is megfordult. Játszott Székesfehérváron, Szolnokon és Debrecenben is. 2013. őszétől a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződőtt.
Pályája eleje óta szerepel filmekben. Többször dolgozott együtt Pacskovszky Józseffel (Esti Kornél csodálatos utazása, Ég veled!, A boldogság színe ). A televízió nézők a Duna Tv Állomás című sorozatából is ismerhetik. 2015-ben Goda Krisztina új filmjében, a Veszettekben játszott Fenyő Iván partnereként.
Bármennyi színházi és filmes alakításban nyújtott maradandót , a hangját mégis többen ismerik. Kedves, csengő hangját általában romantikus hősnőknek kölcsönzi. Legtöbbször az ő hangján szólal meg Romy Schneider (Sissi), Audrey Hepburn, Meg Ryan (A szerelem hullámhosszán, A szerelem hálójában), Julia Ormond (Szenvedélyek viharában, Sabrina) vagy Juliette Binoche (Csokoládé) Audrey Tautou (Amélie csodálatos élete). A Houseban ő Cuddy, a Melrose Placeben Sydney, a Szellemekkel suttogóban pedig Melinda magyar hangja.
Díjak:
1990 Veszprémi tv találkozó különdíja
1993 Déryné- díj
1995 Jászai Mari-díj
2005 Őze Lajos-díj
2006 POSZT- Legjobb női alakítás díja
2006 Paulay Ede-díj
2008 Pulcinella-díj
2012 Budapestért díj
2024 Colombina-díj
2025 Televíziós Újságírók Díja (Legjobb női mellékszereplő)

Képsorozatok
-
Kisvárdai színházi találkozó
Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja
Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja június 26. és július 4. között lesz, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget... Fodor Krisztina
-
Budapest Bábszínház
Stúdió ’26, aZ új GENeráció bábfesztiválja a Budapest Bábszínházban
Fiatal alkotók produkcióinak ad otthont a Budapest Bábszínház május 24-31. között. A Stúdió ’26 bábfesztivált első alkalommal rendezi meg a teátrum, amely ezzel az új generációs bábszínházi alkotóknak biztosít bemutatkozási lehetőséget. Meiszterics Eszter -
Kreatívírás-műhely Kolozsváron Háy János vezetésével
Háromnapos intenzív alkotóműhely és nyilvános író-olvasó találkozót szervez a Balla és Vajna Projects Egyesület Kolozsváron, Háy János Babérkoszorú- és József Attila-díjas író vezetésével. Vajna Noémi -
Interjúk
Nagyon jól esik, ha máshol is észreveszik a munkámat…
mondja Szakács Györgyi, akivel a Katona József Színház kantinjában beszélgetünk. A helyszín két szempontból is fontos, egyfelől számtalan előadás sikeréhez járult hozzá jelmezeivel, másfelől Advent idején a rohanást oldani lehet egy órányi teázással. Lovas Ildikó -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György
-
Centrál Színház
Parádés szereposztással érkezik a Centrál Színházba A Macskalápon
Új bemutatóval várja a nézőket március 13-án a Centrál Színház. A kortárs drámairodalom egyik királynője, Marina Carr legmeghatározóbb műve, A Macskalápon mai közegbe helyezett, sajátos humorú sorstragédia. Tamás Dorka












