Theater Online
Határon Túli Színházak
Instagram
  • Nyitólap
  • Programok
  • Színházak
  • Bemutatók
  • Személyek
  • Hírek
  • Írások
  • Kisvárdai Fesztivál
  • TESzT

Személyek

Nagy Mari

színész rendező

Életrajz

Életpályája: 1961. május 9-én született Toponáron. Érettségi után, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán felvételi közben döntött úgy, hogy őt csak a színház érdekli, így 1979-ben, a második fordulón túljutva, inkább elment a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz. Itt súgónak állt, majd statisztaként dolgozott. Felvéteizett a bölcsész karra, de a szóbelin már nem vett részt, visszament Kaposvárra segédszínésznek. 1983-tól gyakorlatos színész volt. Végül nyolc év alatt, 1986-ban jutott el a véglegesített színész státuszhoz.

Miután a kaposvári színházat 1994-ben – főleg az A részleg című film forgatása miatt – otthagyta, szabadúszó lett, családjával felköltözött Pestre. Évekig nehezen kapott munkát. Ekkor Gothár Péter hívta a Radnóti Miklós Színházba a Nem félünk a farkastólelőadásába, majd Fodor Tamás a Stúdió K Színházban és Schilling Árpád a Krétakör társulatában adott neki lehetőséget. 2008-tól Alföldi Róbert hívására – akivel korábban az Új Színházban dolgozott együtt – szerződhetett újra egy társulathoz és a Nemzeti Színháztagja lett.

Játszott a Kőszegi Várszínházban, Szolnokon (1993–1994) és több budapesti színházban, így a Merlin és 1994–2008 között az Új Színházban is, 2016-ban Pál András hívására szerepet vállalt a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázison koprodukcióban készült Köztársaság című előadásában.

Pályafutása során sokféle, szélsőséges szerepet is kapott. Saját bevallása szerint „fregoliszínész”, akit szükség esetén – ha nincs kéznél olyan ember, aki habitusából, külleméből adódóan passzol az adott figurához – bármilyen szerepbe betehető. Munkásságát több díjjal is elismerték. Színházi munkái mellett rendszeresen forgat filmeket, tévéjátékokat és reklámokat is.

Díjak:

1991. Komor-gyűrű - Csiky Gergely Színház 
1995. A MEDIAWAVE Alapítvány és a KVB közös kurátori díja (Gothár Péter: A részleg)
1996. 35. Magyar Újságírók Országos Szövetsége Film- és Tévékritikus szakosztályának díja - legjobb női alakítás (A részleg Weisz Gizella megformálásáért)
2001. Jászai Mari-díj 
2001. Paulay Ede-díj - Új Színház
2002. 33. Magyar Filmszemle – legjobb női alakítás (Zsigmond Dezső: Hetedíziglen)
2009. IX. POSZT - A MASZK Országos Színészegyesület színész zsűri díja: legjobb női alakítás (Botho Strauß: A parkban Titánia szerpéért)
2012. Vidor Fesztivál - Smeraldina-díj (legjobb női epizódalakítás: Vinnai András, Lefitymálva, Gólem Színház)
2016. Érdemes művész 

Nagy Mari
Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
  • a
  • á
  • b
  • c
  • cs
  • d
  • e
  • é
  • f
  • g
  • gy
  • h
  • i
  • í
  • j
  • k
  • l
  • m
  • n
  • ny
  • o
  • ó
  • ö
  • ő
  • p
  • q
  • r
  • s
  • sz
  • t
  • ty
  • u
  • ú
  • ü
  • ű
  • v
  • w
  • x
  • y
  • z
  • zs
A Theater Online címlapjáról ajánljuk
  • Madách Színház

    Összel mutatja be a Madách Színház az EVITA című musicalt

    A Madách Színház szeptember 18,19 és 20-án három karakteres szereposztásban mutatja be Andrew Lloyd Webber legendás musicaljét, az Evitát Szirtes Tamás rendezésében.
  • Budaörsi Latinovits Színház

    Ötnapos nemzetközi színházi fesztivál érkezik a Budaörsi Latinovits Színházba júniusban!

    Az idei évad végén, június 8. és 12. között a Budaörsi Latinovits Színházban kerül sor az első magyarországi Sharm El-Sheikh Nemzetközi Színházi Fesztiválra (SITFY), amely keretében négy magyar és hét külföldi előadást láthatnak a nézők.
  • Sepsiszentgyörgyi színház

    Übü király bemutatója Sepsiszentgyön

    Az idei évad utolsó bemutatóját tartja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, az Alfred Jarry Übü-drámái alapján készülő Übü király, Avagy itt (újra) királyság lészen, pedig demokrácia vala című előadás Hegymegi Máté rendezésében készült.
  • Kisvárdai színházi találkozó

    A fiatalok fesztiválja Kisvárdán

    Ismét a fiatal alkotók, nézők és társulatok találkozóhelye lesz június 26. és július 4. között Kisvárda, a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja.
  • Sepsiszentgyörgyi színház

    Pálffy Tibor Uniter-díjat kapott

    A Román Színházi Szövetség többszöri jelölése után – Yvonne, burgundi hercegnő (2009), Hamlet (2014), A vihar (2025) – idén elnyerte az UNITER-díjat Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal együttműködésben készült Rinocéroszok című előadásunk Jean alakításáért.
  • Artus Stúdió

    Nemzetközi közösségi performanszra készül a Baltazár Színház és az Artus Stúdió

    A Kérész Művek 92. – Bábel című előadás egy nemzetközi műhelymunka eredménye, amely ép és fogyatékossággal élő művészek közös alkotói folyamatából született meg.
Az oldal megjelenését támogatja:Nemzeti Kulturális Alap
© 2026. - THEATER Online - theater.hu